Rekord e-útdíjbevétel az első félévben

 

Idén is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek erőteljes emelkedése: a megszolgált útdíj június 30-ig befolyt bruttó 108,3 milliárd forintos összege ugyanis közel 12 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

Június 30-ig az e-útdíj bevételekre vonatkozó idei költségvetési elvárás közel 57 százaléka teljesült – tájékotatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Közölték, a növekedést a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése mellett részben az okozta, hogy új szakaszokkal bővült a fizetős utak köre. A 3,5 tonna feletti teherjárművek tulajdonosai vagy üzembentartói az év első hat hónapjában összesen 4,7 milliárd forintot fizettek ezek használatáért.

Közölték: az új útszakaszok közül a legnagyobb e-útdíj bevétel, mintegy 2,5 milliárd forint az M0 keleti szektorához köthető, de közel 1,3 milliárd és 810 millió forintos összeggel az M86 és M31 jelű utak is jelentős arányt képviselnek. Az elmúlt időszakhoz hasonlóan a legtöbb útdíjbevétel 2017 első fél évében is az M1-M0-M5-M43, illetve az M7-M0-M3 tengelyekhez volt köthető.
A 2013. július 1-jén bevezetett HU-GO rendszerben a június 30-i adatok alapján közel 80 ezer regisztrált ügyfelet tartanak nyilván, ami 24 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket. A regisztrált gépjárművek száma egy év alatt 238 ezerről mintegy 295 ezerre nőtt, a járművekhez kötött fedélzeti egységek (OBU) száma a tavalyi 142 ezerről indulva megközelítette a 178 ezres értéket.

e-matrica-vásárlás
A január 1-jén bevezetett módosításokat követően az e-útdíj rendszerben a magyarországi díjköteles úthálózat hossza jelenleg 6849,7 kilométer, ami összesen 2443 elemi szakaszra bontható.

A témáról bővebben itt olvashat.