Olcsó legyen és működjön? Nokia

 

Hiába telt el annyi év a Nokia eladása, majd megszűnése óta, a buta, ám megbízható mobiloknak van rajongótáboruk.

A naponta töltendő, kényes és drága okostelefonok esküdt ellenségeinek, gyerekeknek és időseknek, meg azoknak, akik csak és kizárólag telefonálni, legfeljebb SMS-t küldeni akarnak a mobillal – nekik készült a legendás Nokiák reinkarnációja.

Nokia 105

Nokia 105

Nokia 130

Nokia 130

Az utódkészülék gyártója, a mai jogtulajdonos HMD Global most kicsit frissített a gyártmányán, s némileg javított külsővel hozta ki az új Nokia 105 és 130 készülékeket.

A színes kijelzők felbontását, méretét ne is kérdezzük. VGA kamerájuk fotózásra nemigen alkalmas.

Viszont: egyetlen töltéssel 15 órás beszélgetési és akár egy hónapos készenléti időre képesek, lesz két SIM-kártyás változatuk is, nem hagyták ki belőlük az FM-rádiót és fut rajtuk az előtelepített kígyós játék. Kétszeri bekapcsoló gomb lenyomásra zseblámpaként is működnek.

A Nokia 105 modellek matt, kék, fehér és fekete színekben baráti kereskedelmi áron jönnek 14,5 dollárért (két SIM: 15 dollár). A piros és szürke színben, valamint feketében várható 130-as 21,5 dollár lesz.