Ismét rekordot döntött a PET-kupa

 

A 16 hajóból álló PET-armada hatalmas mennyiségű szemetet gyűjtött össze az V. PET-kupán. A csapat idén a Tisza Dombrád – Tiszalök közötti szakaszát járta be ártéri hulladékok után kutatva. A közösségnek közel 8 tonnányi PET-palackot és egyéb hulladékot sikerült bezsákolnia. Ennek több mint fele, 4500 kilogramm, leválogatott és újrahasznosításra alkalmas.

A kezdeményezéshez csatlakozó bodrogi csapat 4 nap alatt 679 kilogrammal járult hozzá a sikerhez. A hulladék partra szállítását a PETényi Szemétevő Szeméthajó segítette – írják közleményükben a szervezők.

A PET-kupa csapata a versennyel a Tisza folyamatos, Romániából, Ukrajnából és hazánkból a folyóba kerülő szennyezettségére kívánja felhívni a figyelmet. A távlati cél nemzetközi együttműködés az ismétlődő PET-palack-áradat megállítására és a Tisza mellékfolyóinak kitisztítására.

Összegyűjtött műanyaghulladék a Tiszai PET-kupa megnyitóján Dombrádon 2017. július 3-án. Tizenhat, ártéri hulladékból épült hajó és legénysége indult el, hogy a Tisza 71 kilométeres szakaszán Tiszalökig begyűjtsék a hulladékot. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Összegyűjtött műanyaghulladék a Tiszai PET-kupa megnyitóján Dombrádon 2017. július 3-án. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Az idei jó teljesítmény köszönhető az előzetes hulladékmonitoringoknak, a rekordszámú hajónak és önkéntesnek, valamint a PETényi Szemétszedő Szeméthajó hathatós szemétszállító közreműködésének.

„A verseny messzemenőkig beváltotta a hozzá fűzött reményeket a bodrogi takarítókülönítmény, a Zöld Kör és a kárpátaljai Papilio Természet- és Környezetvédelmi Egyesület csatlakozásával. Azt is hatalmas sikerként könyveltük el, hogy a szelektált hulladék jelentős része újrahasznosul. Jövőre még több párhuzamos környezettisztító akciót szeretnénk szervezni és segítenénk a szennyezés forrásánál.” – idézte a közlemény Hankó Gergelyt a PET-kupa projektvezetőjét.

PET-palackokból készült mentőcsónak a Tiszai PET-kupa megnyitóján Dombrádon 2017. július 3-án. (MTI Fotó: Balázs Attila )

PET-palackokból készült mentőcsónak a Tiszai PET-kupa megnyitóján Dombrádon 2017. július 3-án. (MTI Fotó: Balázs Attila )

A közlemény szerint az év eleji jeges árral érkező hulladékáradat nyomait hónapok óta takarítja a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG), de még így is rengeteg palack maradt a kalózok számára. A két szervezet közösen szervezte a Kupa előszedését, amikor is a vízügyes kollégák egy frekventált helyre vitték az önkénteseket, hogy ott szedjék meg a hajóépítéshez szükséges palackok egy részét.

A PET-kupa ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület elnöke és a PETényi Szemétevő Szeméthajó megálmodója, Molnár Attila Dávid elmondta: „Ezalatt a kalandos, vidám, ugyanakkor fárasztó hét alatt a verseny 250 résztvevője összesen 140 köbméter, azaz 1000 zsáknyi hulladéktól tisztította meg a Tiszát.”

Először történt meg a folyami mikroműanyag mérése is a PET-kupa életében.

Kapcsolódó tartalom