Holtan találtak egy volt bankvezért

 

Holtan találták Miguel Blesat, az egykori Caja Madrid nevű bank sikkasztás miatt elítélt volt vezetőjét egy dél-spanyolországi birtokon szerda délelőtt - közölték a hatóságok.

A csendőrség szerint az első jelek öngyilkosságra utalnak. A 69 éves férfit egy vadászfegyverrel lőtték mellbe.

A volt bankvezér éjjel érkezett meg a Villanueva del Rey nevű településen található vadászbirtokra, ahol gyakran időzött barátaival – állítják a nyomozáshoz közel álló, nevük elhallgatását kérő szemtanúkra hivatkozva, akik szerint a reggeli után Blesa a garázsba ment, hogy kiálljon az autóval, amivel vadászni indultak volna.

A férfi holttestét a garázsban találták meg.

Miguel Blesa 1996 és 2009 között irányította a Caja Madridot, Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézetét, amelynek élén Rodrigo Rato volt spanyol gazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) későbbi vezetője váltotta.

Idén tavasszal mindkettőjüket sikkasztás miatt elítélte a bíróság, mert másokkal együtt összesen több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költöttek el saját célra a bank pénzéből. Blesa hat, Rato négy és fél év szabadságvesztést kapott nem jogerősen.

Miguel Blesa ellen februárban újabb bírósági eljárás is indult bankvezetőként elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt.