Nekiment a civileknek az osztrák belügyminiszter

 

Közvetlen együttműködés tapasztalható a Földközi-tenger líbiai partjainál embercsempész bandák és civil szervezetek között, amelyek ezért büntetést érdemelnek - mondta egy keddi német lapinterjúban az osztrák belügyminiszter, amelyben ismét megerősítette, hogy 24 órán belül lezárják az Ausztria és Olaszország közötti Brenner-hágót, ha tovább növekedik a migrációs nyomás.

Wolfgang Sobotka a Bild című lapnak azt mondta, hogy a migrációs válság leküzdéséhez le kell zárni a Földközi-tengeri migrációs útvonalat, vagyis fel kell számolni az Észak-Afrikából kiinduló embercsempészetet.

Ennek a tevékenységnek már a líbiai parti vizeken véget kell vetni, meg kell akadályozni, hogy az embercsempészek hajói elhagyják a területet. Ehhez fel kell szerelni a líbiai parti őrséget gyorshajókkal, radar berendezésekkel, éjjellátó készülékekkel és lehallgatásbiztos digitális rádió-távközlési rendszerrel.

Nem szabad hagyni, hogy bárki is a tengerbe vesszen

Azonban “ennél is fontosabb, hogy az önjelölt európai tengeri mentők ne segítsenek az embercsempészetben, ne működjenek együtt a bandákkal” – tette hozzá az osztrák belügyminiszter.

Természetesen nem szabad hagyni, hogy bárki is a tengerbe vesszen, de “ennek ellenére meg kell akadályozni, hogy az úgynevezett segítők továbbra is behatoljanak a líbiai parti vizekre, és ott átvegyék a menekülteket közvetlenül az embercsempészektől” – mondta az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa.

Azzal kapcsolatban, hogy a civil tengeri mentő szervezetek tevékenységére vonatkozó tervezett olasz szabálykönyv előírásai szerint nem hajózhat be olasz kikötőkbe, aki kapcsolatba lép embercsempészekkel, behatol a líbiai felségvizekre vagy kikapcsolja hajója transzponderét – a jármű helyzetének megállapítására és mozgásának követésére szolgáló berendezést -, Wolfgang Sobotka azt mondta, hogy ezeknek a szabályoknak teljesen természetesnek, magától értetődőnek kellene lenniük.

Az embercsempészek árucikként kezelik az embereket

“Minden egyéb törvénysértésnek, büntetendő csempészetnek számít, akkor is, ha jó szándékkal teszik” – húzta alá az osztrák belügyminiszter. Tudomásul kell venni, hogy a tengeri mentésnek ez a formája csak az embercsempészeket támogatja, akik “árucikként kezelik az embereket” – mondta.

Kifejtette, hogy a líbiai hatóságoknak az ország déli határának ellenőrzésében is segíteni kell, a menedékjogi kérelmek elbírálását pedig gyorsan, és már az EU külső határán le kell folytatni.

A védelemre nem szoruló kérelmezőket vissza kell juttatni, méghozzá nem feltétlenül a hazájukba, hanem abban az országba, amelynek partjairól elindultak az EU felé, és az EU-nak meg kell vonnia a támogatást a menekültek visszafogadásától elzárkózó országoktól.

Valamennyi intézkedésnek a Földközi-tengeri útvonal lezárására kell irányulnia

Valamennyi intézkedésnek a Földközi-tengeri útvonal lezárására kell irányulnia, és gondoskodni kell arról, hogy a hír “a lehető leggyorsabban elterjedjék Észak-Afrikában”, mert “csak így apad el a menekültek áradata” – mondta Wolfgang Sobotka.

Megerősítette az osztrák kormány korábbi elhatározását, hogy egy napon belül lezárják a Brenner-hágót, ha növekedik az illegális migráció Olaszország felől.

Kiemelte, hogy a helyzet egyelőre stabil, de látszik, hogy nem alakulnak jól a folyamatok. Ezt jelzi, hogy az Ausztriába érkező menedékkérők egyharmadát nem regisztrálták korábban más uniós tagállamban, ami azt jelenti, hogy embercsempész bandáknak sikerült őket egészen Ausztriáig eljuttatni.