Ankara célja a teljes jogú európai uniós tagság

 

Törökország célja a teljes jogú európai uniós tagság, és nem hajlandó elfogadni egy alacsonyabb szintű partnerségi viszonyt - jelentette ki Ömer Celik török EU-ügyi miniszter kedden Brüsszelben.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság rendezvényén a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a vámunió tervezett kiterjesztése szükséges az Európai Unióval, de nem semmiképp nem jelenti a tagság alternatíváját.

Kijelentette: a felek közötti feszültségek ellenére mihamarabb tovább kell lépni Törökország uniós csatlakozási tárgyalásaiban, különös tekintettel arra, hogy szerinte Ankara már teljesítette az előfeltételeit az újabb csatlakozási fejezetek megnyitásának.

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács tavaly decemberben úgy döntött, hogy az EU a jelenlegi körülmények között nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Törökországgal.

Az 1999 óta EU-tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de a 35 megvitatandó fejezet közül azóta is csak 16-ot fejezetet sikerült megnyitni, s ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni – a tudományos és kutatási fejezetet.

A tavaly nyári törökországi puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt az Európai Parlament is éles bírálatokat fogalmazott meg, a képviselők már két állásfoglalásban is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték.