Az EFOTT-on kampányolt az MSZP

Velencén, az EFOTT-on, az egyetemisták és főiskolások nyári buliján kampányolt az MSZP. Látszólag kiváló hangulatban. Kunhalmi Ágnes budapesti elnök még egy vörös csillagot is festett Molnár Gyula, pártelnök kezére. Kunhalmi - saját szavai szerint - úgy csinált, "mint egy jó kommunista." Aki kért, egy rózsaszín szívet is kapott Kunhalmitól a testére - hangzott el az M1 Híradójában.

A testfestő mintákat kínálgatta az EFOTT fesztiválon az MSZP-s Kunhalmi Ágnes a párt elnökének, Molnár Gyulának. A képviselőnő először csak hangjegyeket akart a pártelnökre festeni. De csillagot is fújhatok, mint egy jó kommunista – mondta alig egy perccel később. Az önkényuralmi jelkép fel is került Molnár Gyula karjára.


A műveletben Kunhalmi Ágnesnek a szocialisták ifjúsági tagozatának tagjai is segédkeztek. Ők “Absolut Botka” feliratú pólókban állták körbe a politikusokat. A kommunista jelkép felfestése után Kunhalmi Ágnes a szeretet erejére is felhívta a figyelmet, mielőtt egy rózsaszín szívet fújt egy érdeklődő vádlijára.

Molnár Gyula eközben a fiatalok egyik közkedvelt játékával, az úgynevezett fidget spinnerrel játszott.

Az alkalmi testfestő szocialista politikusok és a néhány érdeklődő végül egy közös fotóra is összeállt: a képen a hüvelykujjaikat is felmutatták, jelezve, hogy nagyon jól érzik magukat.