Még mindig kérdéses az óriáspandák jövője

 

Friss eredmények szerint az óriáspandák annak ellenére kipusztulhatnak, hogy a védelmi erőfeszítéseket sikerre vitték.

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) nemrégiben döntött úgy, hogy a medvefaj már nem „veszélyeztetett” csak „sérülékeny”. Ez még mindig magával vonja, hogy természetes élőhelyén nagy a kockázata kihalásának, de az új tanulmány azt sugallja, valódi sorsát talán alábecsülték.

Az Ecological Modelling folyóiratban a Pekingi Erdészeti Egyetem kutatói leírják, hogy bár az óriáspandák egyedszáma és a megfelelő élőhely teljes területe az utóbbi bő 10 évben nőtt, viszont az élőhely az emberi tevékenységek folytán nagyon széttöredezett.

Óriáspanda az első hóban egy kínai rezervátumban. (Fotó: Reuters/Stringer)

Óriáspanda az első hóban egy kínai rezervátumban. (Fotó: Reuters/Stringer)

Megállapították, hogy a helyi populációk 73 százaléka olyan apró, hogy magas a túlélési rizikója. Emellett, a pandacsoportok 55 százaléka tíznél kevesebb egyedet számlál, és csak 33 százalékuknál figyeltek meg 30 medvét egy csoportban, ami a minimális egyedszám az állomány fennmaradásáért.

Tanulmányukban leírták, nem szabad csak a vadon élő pandák teljes létszámára és az élőhely egészére koncentrálni, figyelmen kívül hagyva a széttöredezést és a populációk elszigetelődését.

Szavaik szerint az óriáspandák túlélési krízise komplikált a védelem és a zavaró tényezők együttes fennállása miatt.

Óriáspandák a Volong Nemzeti Park területén (Fotó: AFP)

Óriáspandák a Volong Nemzeti Park területén (Fotó: AFP)

A szerzők a „katasztrófaelméletet” használták fel két friss felmérés – 1999-2003 és 2011-2014 között végzett – lefektette szituáció kielemzésére.

Az élőhelyek szétdarabolódása és az emberi tevékenységek a legfontosabb tényezők, amelyek károsan hatnak az érintett ökoszisztémák stabilitására, és növelik a pandák túlélési rizikóját, vagyis a pandák életben maradása továbbra is kérdéses.