A Sziget a Capa Központba ment

 

A kultikus Sziget Fesztivál 24 évének pillanatait Benkő Imre és a Rockstar Photographers csapata örökítette meg. A kiállítás Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható augusztus 31-ig.

Immáron huszonötödik éve augusztusban egy hét erejéig egy külön „ország” jön létre Budapest északi részében: az Óbudai-szigeten nyaranta egy másik világ kapui nyílnak meg, ahol a kor közösségi élményei esszenciális erejűvé válnak és a mindennapi élet bizonyos korlátai látótávolságon túlra kerülnek. Ennek a különleges univerzumnak a hű krónikása a kezdetektől, azaz 1993-tól Benkő Imre, illetve néhány éve immár a Rockstar Photographers csapata, akik fotóikkal a szigetlét legapróbb mozzanatait is képesek voltak és a mai napig képesek kellő finomsággal megörökíteni.

Komplex és közös munkájuk eredményeit mutatja be az a kiállítás, amelyet Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi, a fesztivál két alapítója nyitott meg július 11-én a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Analóg emlékezet

A World Press Photo- és Prima Primissima-díjas Benkő Imre a megfigyeléseit fekete-fehérben rögzíti: a tömegben is létező egyedüllétet, a színpad mögötti előkészületekben fáradtak tekintetet, a fesztivál díszleteiben létezés pillanatnyi abszurditásait. A hasonlóban mutatja meg az egyénit, a Sziget ezernyi arcát. Mindezt olyan mély humanizmussal teszi, mint ezt megelőző, hosszú éveken át tartó munkáiban mindig. Szerethetővé lesznek, de legalábbis kíváncsiság ébred és kérdések születnek a képek nézőiben, az önazonosság megtalálását egy-egy csoporthoz való tartozásban megélők iránt. Benkő Imre képeinek szerkezete olyan kiemeléseket és hangsúlyokat is ad, amelyek olykor meglepőek, különösek, gyakran szelíd humorral átszőttek és mindig jelentéssel teliek. A különböző szubkultúrák tagjai, az ezerféle zenei irányzatok rajongói, az eltérő nemzetek, generációk képviselői is mind-mind a Sziget egyenrangú lakóiként, résztvevőiként jelennek meg fotóin.

Benkő Imre - Diáksziget

Benkő Imre : Diáksziget

Benkő elsősorban analóg fényképezőgéppel dolgozik, de gyakran veszi elő HORIZON márkájú panorámagépét is, 2009 óta pedig digitális kamerát is használ. 1993 óta 456 tekercs filmet és 1973 darab színes digitális képet őriz az archívumában. A tárlat az 1993 és 2016 közötti szigetes munkáiból válogat.

Benkő Imre - Diáksziget

Benkő Imre : Diáksziget

Dinamikus életképek

A Sziget számára nagyon fontos a vizuális kommunikáció, emiatt alakult meg 2012-ben a Rockstar Photographers csapata, amely a Sziget Fesztivál mellett a cég többi rendezvényén is dolgozik. Feladatuk nemcsak a fotózás, hanem a Sziget következő évi arculatának részbeni meghatározása is. A Rockstar Photographers úgy épül fel, mint egy mini fotórovat: tagjai között többszörösen díjnyertes fotográfusok, fiatal feltörekvő fotósok és pályakezdő fiatalok is vannak. Fontosnak tartják az utánpótlás kinevelését is, ezért minden évben gyakornoki pozíciót is hirdetnek, akiknek a későbbi években is egyengetik az útját. A gárda több tagjának is itt indult be nemzetközi karrierje. Állandó tagjai Kálló Péter művészeti vezető és Buda Lorina fotós koordinátor, a kiállításon Kálló mellett Csudai Sándor, Fűrész Zsolt, Major Kata, Mudra László, Mohai Balázs és Varga Benedek képeit láthatjuk.

Sziget 2015 Rockstar Photographers - Mudra László

Sziget 2015 Rockstar Photographers – Mudra László

Woodstockból kultúrközpont

A Szigeten készült nyolcvan kiállított felvétel és vetített anyag páratlan dokumentuma a múlt századvég utolsó és az új század első évtizedének. Leképezik, ahogy húsz év alatt a „Kell egy hét együttlét”-szlogennel indult, és leginkább Woodstockra emlékeztető Diáksziget mostanra Közép-Európa legnagyobb kulturális rendezvényévé vált.
Aki ott volt, annak is biztos a meglepetés, aki pedig nem lehetett korábban részese, annak e kiállítás képeinél jobb kalauz nem kell a szigetlét megismerésében. A mind látványvilágában, mind tartalmában egyedülálló tárlat augusztus 31-ig látogatható a Nagymező utcai Capa Központban.

 

SZIGET 25 – FESZTIVÁLTÖRTÉNELEM fényképeken
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
Bp., VI., Nagymező utca 8.
A kiállítás megtekinthető: 2017. július 12. – augusztus 31.
Belépő: 500 Ft (érvényes Sziget 2017 karszalaggal ingyenes)