Megváltozott a migránsok magatartása

 

Orbán Balázs, a migrációkutató Intézet igazgatója szerint a balkáni útvonal lezárása óta a közép-mediterrán útvonal vált a legnépszerűbbé, és ugyan szervezetlen, irreguláris migrációnak nevezzük a bevándorlást, emögött mégis komoly szervezettség van.

Orbán Balázs az M1 Ma Reggel című műsorában arról beszélt, hogy az olasz kormány lépései két irányba mutatnak: egyrészt az NGO-szervezetek tevékenységét próbálják szabályozni. Másodsorban Olaszország a Frontex keretein belül kötött egy megállapodást, mely szerint minden hajón kimentett embert az olasz partokra lehet szállítani. Most pedig ez a 2014-es döntés fordul Olaszország ellen, hiszen felgyorsult a migrációs folyamat, és nem tudnak ezzel az áramlattal mit kezdeni.

Hozzátette: megváltozott a migránsok magatartása, mivel eddig csak tranzitországként tekintettek Olaszországra, de az afrikai migránsok számára már célországnak is minősül.

Míg nem tudjuk megváltoztatni, hogy azoknak adunk esélyt, akik a szabályokat nem betartva jönnek Európába – és ez különösen igaz a Líbiából érkezőkre, hiszen ők nemzetközi védelemre döntő többségben nem jogosultak – addig mindig újratermelődik a migránsáradat, az NGO-k mindig részt fognak ebben venni és az embercsempészek sem állnak le – fejtette ki Orbán Balázs.