Lerakták az M4-es román határig tartó szakaszának alapkövét

 

Ünnepélyes keretek közt kedden lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki (román országhatár) közti szakaszának alapkövét.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselői előtt bejelentette, 2020-ig 2500 milliárd forintból – melynek fele hazai forrás – mintegy ezer kilométeren át épül ki gyorsforgalmi út.

A kormány célja, hogy valamennyi megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze, illetve az M35-ös és az M4-es autópálya megépítésével létrejöjjön a Felvidék és Észak-Erdély közötti gyorsforgalmi kapcsolat Kassa-Debrecen-Nagyvárad irányában. A mintegy 100 milliárd forintos beruházás elkészültével mérséklődnek a környezeti ártalmak, s részben tehermentesül Berettyóújfalu és Mezőpeterd.

Munkagép dolgozik az M4 autópálya Berettyóújfalu és a nagykereki országhatár közötti szakaszának építésén Berettyóújfalunál 2017. július 11-én, az ünnepélyes alapkőletétel napján. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében történelminek nevezte az alapkőletételt, hiszen ekkora beruházás ebben a térségben még soha nem valósult meg. – A térség elérhetősége jelentősen javul, s levetkőzzük a halmozottan hátrányos helyzetű jelzőt is – fejtette ki.

Cseke Attila szenátor (RMDSZ) Bihar megye szempontjából is fontosnak nevezte az autópálya megépítését, mint fogalmazott, gazdasági fellendülést hoz Partium számára, s elindulhat az erdélyi autópálya építése is.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója, Cseke Attila, Bihar megyei szenátor, Muraközi István (Fidesz-KDNP) polgármester, Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Vitányi István, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Puskás Béla, a Hódút Kft. ügyvezető igazgatója és Sal Attila, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója (b-j) az M4 autópálya Berettyóújfalu és a nagykereki országhatár közötti szakaszának alapkőletételén Berettyóújfalunál 2017. július 11-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Muraközi István (Fidesz-KDNP), Berettyóújfalu polgármestere akként fogalmazott, hogy a mai nappal a város neve új évszázad térképére, a közlekedés érhálózatára kerül fel. – Biztonságosabb lesz a közlekedés és az élet is a térség településein – vetítette előre.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. útfejlesztési igazgatója a beruházás paramétereit ismertette. Első szakaszban a 2,95 km-es 2×2 sávos autópálya épül ki Nagykerekig, leálló sávval, középen elválasztó sávval. 3 új híd is elkészül a Kék-Kálló főcsatorna felett, valamint egy mérnökségi telep és egy autópálya rendőrség Berettyóújfalu mellett.

A kivitelezés nettó költsége 15 milliárd forint, elkészülte 2019. I. negyedéve. A második szakasz a 47-es főúttól az országhatárig terjed, 26,5 kilométernyi, 2×2 sávon, leálló sávval. Elkészül 20 híd is, melyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok patak fölötti pályahíd. Megépítenek egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhelyet Nagykerekinél. A kivitelezés nettó költsége 83 milliárd forint, a várható átadás 2020. I. negyedéve – mondta el Pántya József.