Botkáék félelmet keltettek a középosztályban

 

Egyre nagyobb a baj a szocialista párton belül.

A szegedi Fidesz által megrendelt közvélemény kutatás alapján kiderült, hogy szegediek túlnyomó többsége, 86 százaléka úgy véli, hogy Botka László polgármesternek el kellene számolnia vagyonával és be kellene vallania, hogy pontosan milyen luxustárgyai vannak. A kormánypártok azt kérik az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől, hogy „a szegediek kedvéért válaszoljon, honnan van pénze luxusutazásokra, terepjáróra és luxuskarórákra.”

Deák Dániel a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma este című műsorában elemezte a helyzetet. A kutatásra reagálva elmondta: az eredmények azt jelzik, hogy a szegediek és a baloldali szimpatizánsok is azt mondják, Botka számoljon el minden luxustárgyával. Azt láthatjuk, hogy egyre kevésbé lesz népszerű a szocialista politikus, vagyonosodásához kapcsolódóan megmagyarázhatatlan dolgokba keveredett és ez rányomja a bélyegét a támogatottságra.

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásai is megerősítik a Fidesz által készített felmérést, hiszen az MSZP már csak hét százalékon áll országos szinten, Botka László miniszterelnökségét pedig három százalék támogatja – fogalmazott a szakértő.

Az MSZP-n belül egyre nagyobb a káosz

Az MSZP-n belüli állapotok egyre rosszabbak Botka László szempontjából. Megfenyegette párttársait, hogy név szerint megnevezi majd azokat, akik szivárogtattak a sajtónak, elmondható tehát, hogy komoly belső viták és konfliktusok alakultak ki. A nyílt fenyegetés abszolút alátámasztja azt, hogy egyre nagyobb a baj a szocialista párton belül.

A párt nélkül nem tud győzedelmeskedni Botka

Lelkesen és küzdő szellemmel kellene kiállni Botka mellett, ha sikeres akar lenni az MSZP a választásokon. A „Fizessenek a gazdagok!” szlogen alapjaiban elhibázott, hiszen ezt nem támasztották alá semmivel. Kiket gondolnak gazdagnak, sem számok, sem arányok nem lettek megadva. Félelmet keltettek a középosztályban – hangsúlyozta az elemző.

A választók számára Botka hitelességét abszolút koptatja ez az ellentmondás – tette hozzá a szakértő.

Rombolja az MSZP egyébként is kopott hitelességét a Czeglédy-ügy melletti kiállás

A szakértő a Czeglédy-üggyel kapcsolatban elmondta: nagymértékben rombolhatja az így is megkopott MSZP-s hitelességet és támogatottságot, amennyiben a szocialisták továbbra is támogatják Czeglédy Csabát.

Az, hogy több szocialista politikus kiállt Czeglédy mellett, még nagyobb bajba sodorja a pártot. Ahelyett, hogy mindig a kormányt támadják, önvizsgálatot kellene tartaniuk – vélekedik a szakértő.

Mint mondta: a helyzet napról napra romlik, amennyiben a kampány során Botkáék nem változtatnak, akkor komoly problémák lesznek és elbúcsúzhatnak attól, hogy az ellenzék vezető pártja legyen az MSZP.

A teljes beszélgetést ide kattintva megtekintheti.