A félelemkeltés a fő célja a hamburgi tüntetéseknek

 

A G20-csúcstalálkozót követően vasárnapra virradóra ismét összecsaptak a rendőrök a globalizáció ellen tüntető baloldali aktivistákkal Hamburgban.

„A rendőrségnek nem polgári ellenálló csoportokként kellene tekinteni rájuk, hanem terrorszervezetként” – írja egy Facebook bejegyzésében Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő. A hamburgi tüntetők egy antifasiszta szervezetnek tekintik magukat, a céljuk, hogy tönkretegyenek mindent, ami az államhoz tartozik. Jelenlegi szlogenje például az, hogy „Németország, tartsd a pofád!” – ismertette a biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában.

Szerinte ezek a demonstrálók anarchisták, akiknek nincsenek jelentős politikai céljuk. Gyújtogattak, romboltak, tönkretesznek bármit, ami a kezükbe kerül. Nagyon nagy anyagi forrásokkal rendelkeznek, hiszen szinte az összes nyugat-európai országban jelen vannak. De nem csak ott, mert például a magyar civilek között is ott van Gulyás Márton – tette hozzá a szakértő.

Úgy vélte, az 1946-ban megalakult antifasiszta csoportok egyre agresszívabbak és egyre jobban szervezettek. Jobbak, taktikusabban mozognak, mint a rendőrség. Oktatásokat tartanak nemzetközi szinten különböző anarchista csoportoknak, akár erőszakos, vagy békés ellenállásról beszélünk. A civil szervezetek nagyon forró őszt ígérnek, ahogy a szakértő fogalmazott: reméli, nem úgy akarják kiengedni a palackból a szellemet, hogy összeállnak az antifasisztákkal. „Az egy nagyon rossz barátság lenne” – hangsúlyozta a szakértő.

A fekete ruha a félelemkeltés eszköze

Alapvetően félelmet kelt, ha egy ember feketében van, arcát maszkírozva változtatja át magát. Rendőrségi közlések szerint a tüntetők saját mentőápolókkal is rendelkeznek, annak érdekében, hogy ne kelljen őket kórházba szállítani – ez által elkerülhetik a rendőrségi letartóztatást és előállítást is – magyarázta Spöttle.

Az M1 hamburgi tudósítója megerősítette azt a tényt, hogy egy szervezett, összeszedett csoporttal állunk szemben. Saját szóvivővel is rendelkeznek, aki rendkívül pozitívan értékelte az elmúlt két nap pusztításait.

Hamburg, 2017. július 8. A Fekete Blokk nevű csoportosulás tagjai a határtalan szolidaritás G20 helyett jelmondatú menettel együtt vonulnak, hogy tiltakozzanak a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozója ellen az észak-németországi városban az esemény második napján, 2017. július 8-án. (MTI/AP/Michael Probst)

A Fekete Blokk nevű csoportosulás tagjai a határtalan szolidaritás G20 helyett jelmondatú menettel együtt vonulnak, hogy tiltakozzanak a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozója ellen az észak-németországi városban az esemény második napján, 2017. július 8-án. (MTI/AP/Michael Probst)

A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, a szélsőjobboldali szervezetekkel kapcsolatban lehet sejteni, hogy titkosszolgálati megfigyelés alatt állnak, így van ez az antifasiszták esetében is. Amit problémának tart, hogy nincsenek elrettentő büntetések. Véleménye szerint a társadalom abszolút nem értékes tagjairól beszélünk, hiszen csak kihasználják az államot és a rombolás a legfőbb céljuk.

A G20-as csúcshoz kapcsolódóan tüntető csoportok konkrét politikai cél nélkül működnek, a rombolás a legfőbb céljuk. Egyes hírek szerint akár Soros György anyagi támogatását is élvezhetik – tette hozzá. A félelemkeltés és a káosz megteremtése sikerült a tüntetők részéről – zárta Georg Spöttle.