A marsi felszín talán még zordabb lehet az életnek, mint ahogyan eddig hitték. Egy friss vizsgálat szerint a Napból érkező ultraibolya sugárzás „aktiválja” a Vörös Bolygó talajában lévő klórvegyületeket, hathatós mikrobaölővé változtatva őket.
Ezek az úgynevezett perklorátok a jelek szerint széles körben megtalálhatóak a marsi porban, több NASA-misszió is észlelte őket különféle helyszíneken. Van néhány olyasféle tulajdonságuk, amely mintha elősegítené a bolygó lakhatóságát: például drasztikusan csökkentik a víz fagypontját, emellett potenciális energiaforrást kínálnak a mikroorganizmusoknak.
A Jennifer Wadsworth és Charles Cockell (Edinburgh-i Egyetem) vezette új vizsgálat viszont teljesen más fénybe helyezi a perklorátokat. A kutatók az űrhajókon gyakori Bacillus subtilis baktériumot tették ki perklorátoknak és UV-sugárzásnak, hasonló szinten, mint amellyel a marsi felszínen vagy közelében találkoznának.
A Curiosity a Quela fúróhelyen, a Murray-tanúhegyeknél. (Fotó: NASA/JPL-Caltech/MSSS)
A baktériumsejtek a Mars-szerű feltételek közepette néhány perc alatt elveszítették életképességüket. Az eredmények még drasztikusabbnak bizonyultak, amikor a kutatók vas-oxidot és hidrogén-peroxidot – a marsi regolit két gyakori összetevője – adtak az elegyhez: 60 másodperc leforgása alatt a besugárzott anyagok kombinációja 10,8-szorosára növelte a B. subtilis sejtjeinek halálozási arányát azokhoz a sejtekhez képest, amelyeket csak az UV-sugárzásnak tettek ki.
A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányukban a szerzők leírják, az adatok feltárják, hogy a marsi felszín legalább három összetevőjének felszíni fotokémia által kiváltott, kombinált hatásai a felszínt még zordabbá teszik a véltnél, és a robot- illetve emberi missziókkal érkező esetleges biológiai szennyezőanyagok túlélésének csekély lehetőségét demonstrálják.
Wadsworth a Space.com-nak elmondta, eddig is tudtak a perklorátok mérgező potenciáljáról, de rendszerint magas hőmérséklet szükségeltetik a vegyületek “aktiválásához.”
Bacillus subtilis. (Fotó: AFP)
Egyelőre nem ismert, milyen mélyre nyúlik ez a „lakhatatlan zóna” a negyedik bolygón, mivel a sejtgyilkolás mögött húzódó pontos mechanizmust még nem ismerik. Wadsworth hozzátette, ha életet keresünk a Marson, nem szabad elfeledkezni az ionizáló sugárzásról, amely behatolhat a talaj felszíni rétegeibe, ezért szerinte jó néhány méterre le kell fúrni, hogy ezáltal biztosítsák, a sugárzás mennyisége viszonylag alacsony.
Az európai-orosz, 2020-ban indulni készülő ExoMars robotfelderítő is az élet nyomait kutatja majd, a tervek szerint kétméteres mélységbe fúr le.
Hangsúlyozták, fontos megjegyezni az új eredményekkel kapcsolatban, hogy a B. subtilis közönséges mikroba, nem pedig extremofil, amely zord körülmények között is képes életben maradni.
