Ellenálló gonorrheakórokozókat fedeztek fel

 

Új, minden kezelésnek ellenálló gonorrheakórokozók megjelenésére figyelmeztetett az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) pénteken.

Teodora Wi, a genfi központú ENSZ-szervezet specialistája szerint a gonorrhea kórokozója igen intelligens. Akárhányszor új típusú antibiotikumot fejlesztünk ki ellene, ellenállást alakít ki vele szemben is – tette hozzá.

A WHO becslései szerint évente 78 millió embert kapja el a betegséget, mely a nemi szerveket, a végbelet és a torkot fertőzheti meg. A kórnak sok esetben nincs tünete, de a medence szerveinek gyulladását, méhen kívüli terhességet, meddőséget okozhat, valamint növeli a HIV-fertőzés kockázatát.

Wi a The Guardian brit lapnak beszámolt egy tanulmányról, mely a PLoS Medicine szaklapban jelent meg és három – egy japán, egy francia és egy spanyol – esetet dokumentál, ezeknél a pácienseknél olyan gonorrheatörzseket azonosítottak, melyek ellen egyetlen ismert antibiotikum sem hatásos.

“Ezek az esetek talán csak a jéghegy csúcsai, mivel a szegényebb országokban, ahol a betegség amúgy is elterjedtebb, nem megfelelő a fertőzések diagnosztikai és bejelentési rendszere” – mondta Wi.

A globális antibiotikumkutatási szervezet igazgatója, Manica Balasegaram szerint a “helyzet komoly”, nagy szükség van új gyógyszerekre, egyelőre azonban csak három lehetséges gonorrhea-ellenszer áll fejlesztés alatt, ám nincs garancia rá, hogy bármelyik is hatásosnak bizonyul a végső teszteken.