Így készüljön az útlevelével, hogy ne érje kellemetlenség a határon

 

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint az utazók többségének az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy meg kell hosszabbítani az útlevelét, pedig a gyorsított eljárásban igényelt okmányok jóval drágábbak, és nem biztos, hogy így is időben elkészülnek. Honnan tudhatom meg, hova kell esetleg vízum, hol kell igényelni? Hol kérhetünk felvilágosítást, ha tudni szeretnénk, mennyire biztonságos a hely, ahova indulunk?

Jónás Richárd, a VIII. kerületi hivatal kormányablakának vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: az útlevél elkészítésének normál határideje jogszabály szerint 20 nap, ennek ára attól függ, hány éves az útlevél birtokosa.

18 éves kor alatt egy gyermek esetén 2500, két gyermek esetén 1250 forint, 3 vagy több gyermek esetén 500-500 forintot kell egy-egy útlevélért fizetni. 18 és 60 év között 5 év érvényességi idővel 7500 forintért állítják ki az útlevelet, 10 év érvényességi idővel pedig 14 ezer forintot kell fizetni, 65 év felett illetékmentes az útlevéligénylés.

Kiemelte: nagykorúak esetében személyi igazolvány és vezetői engedély, valamint lakcímkártya legyen nálunk, és érdemes bankkártyával is készülni, mert a kormányablakoknál ez a fizetési mód is elérhető.

7 napos, 3 napos és 24 órás vállalással is igényelhetünk útlevelet, 19 ezer, 29 ezer és 39 ezer forintos díj fejében, vagyis a korábbi felsorolt alapilletékeken felül kell ezeket az összegeket kifizetni.

Budapest, 2012. március 9. A kötészeti gépsoron elkészült útlevelek végső vizsgálatát végzi egy dolgozó 2012. március 9-én a Pénzjegynyomdában, ahol az új, Magyarország feliratú úti okmányokat gyártják. MTI Fotó: Pénzjegynyomda

MTI Fotó: Pénzjegynyomda

A konzuliszolgalat.kormany.hu címen elérhető a lista azokról az országokról, amelyeket útlevéllel látogathatunk, és még számos más információt is megtalálunk az okmányokról, és az adott országokról is – tette hozzá.

Utazás előtt érdemes megnézni, hogy az útlevél mikor jár le, hogy ne érjen kellemetlenség senkit a határon. A honlapon, vagy a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon érdeklődhetünk a további információkról – fűzte hozzá.

Bakó Balázs, a MÚISZ marketing- és kommunikációs bizottságának tagja a Green Travel csődjével kapcsolatban aláhúzta: aki utazni indul, annak érdemes tájékozódnia az adott iroda engedélyeiről az mkh.gov.hu oldalon.

Az utazási szerződés megkötése előtt át kell olvasni a szerződést, amelyben minden feltételnek szerepelnie kell – fűzte hozzá, kiemelve, hogy jó, ha kritikusan nézik az utasok az irreális árakat: az egyes akciók keretein belül meghirdetett csomagokban ugyanis sokszor irreális árakon adnak 5 csillagos szállodai ellátást repülőjeggyel.