Japán 2030-ra embert juttatna a Holdra

 

Japán pénteken felfedte ambiciózus terveit, hogy 2030 környékén embert juttasson égi kísérőnkre.

Ez az első alkalom, hogy a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) bejelentette abbéli szándékát, hogy asztronautát küldene fel a Nemzetközi Űrállomás(ISS) pályáján túlra – mondta el pénteken a hivatal szóvivője az AFP-nek.

A terv szerint először csatlakoznának a NASA vezette 2025-ös misszióhoz, amelynek célja űrállomást építeni holdi pályán. Ez egyébként az amerikai fél hosszú távú terve a Mars elérésének elősegítéséhez.

Tokió abban reménykedik, hogy hozzájárulásával helyet biztosít magának az űrállomáson, ahonnan végül saját asztronautáit elküldheti a Holdra.

Illusztráció - űrhajós a Holdon. (fotó: Shutterstock)

Illusztráció. (fotó: Shutterstock)

A tervet múlt héten tárták fel a japán űrkutatást felügyelő minisztériumnak, a hivatalosabb verziót az NHK szerint jövőre teszik közzé.

Japán mellett Kína és India is jelentős űrprogramokat futtat. Novemberben a kínai Szencsou-11 űrhajó tért vissza a Földre két űrhajóssal fedélzetén, akik az eddigi leghosszabb missziót végezték el az országnak.

Peking feltárta egy marsi szonda és robotfelderítő kifejlesztésére irányuló terveit is, amelyet szeretne elküldeni a negyedik bolygóhoz még az évtized vége előtt.

A NASA és más űrügynökségek mindeközben azon fáradoznak, hogy a 2030-as évekre ember landoljon a Marson.

Kapcsolódó tartalom