Vitézy Dávid: mindent tudott a Demszky-féle városvezetés

 

Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés mindent tudott arról, hogy mi folyik a budapesti 4-es metró beruházása körül. A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.

Vitézy Dávid – aki 2010 és 2014 között a Budapesti Közlekedési Központ vezetője volt, jelenleg a közlekedési múzeum főigazgatója – azt mondta: már 2008-ban lehetett tudni, hogy összeférhetetlenség áll fenn a kivitelezőkkel való összejátszás miatt az Eurometro Kft. esetében, amely a főváros nevében a kivitelezőket irányította, a teljesítéseket leigazolta, valamint a közbeszerzéseket előkészítette.

Lehetett azt tudni, hogy erről Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármester, Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes és a BKV akkori vezetése tudott. A visszaélések ismertek voltak, a városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy ezeket “szőnyeg alá söpörje” – jelentette ki.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere, a testület elnöke az ülést követően kijelentette: sokkal “durvább” politikai irányítás alatt zajlott a metróberuházás, mint ezt eddig gondolták.