Másfél millió embert érhet el a Csoóri Sándor Program

 

A népi kultúra közösségteremtő műfajainak szakmai működését, művészeti munkáját támogatja a Csoóri Sándor Program, amelynek beindítását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szombaton jelentette be. Az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy a program mintegy másfél millió embert ér el.

A Csoóri Sándor Program elsősorban a hagyományőrző néptáncos, népzenei és népdalköri szervezetek támogatását tűzte ki célul, a kezdeményezés a Kárpát-medencében minden kistelepülés népi kultúrát éltető közösségéhez el kíván jutni. A forrást biztosító Csoóri Sándor Alap az idei és a 2018-as költségvetésben is külön nevesített soron szerepel – válaszolta az államtitkárság az MTI kérdésére.

Mint kifejtették, a kezdeményezés abban tér el a tavaly a Nemzeti Kulturális Alapon belül beindított Halmos Béla Programtól, hogy annak ideiglenes kollégiuma kizárólag a népzenei területtel foglalkozik, ezen belül is elsősorban népzenei témájú koncerteket, rendezvényeket, kiadványokat támogat, kiemelten a népzenei utánpótlásra fókuszálva.

A bejelentett támogatási összeg 7,5 milliárd forint

A Csoóri Sándor Programban támogatott népi kultúra a hagyományos paraszti tudás, szellemi és tárgyi örökségünk ma is élő, újraélhető, szervesen fejlődő elemeinek összessége. Ide tartoznak a népi kultúra újjászületését támogató tevékenységek, az úgynevezett “revival-mozgalmak” is – közölte a tárca.

“A népi hagyományokon alapuló mozgalmak ma már nem tudnak kizárólag a hagyományozódás útján tudást átadni, a tudás megőrzésére és átadására sok esetben néptánccsoportok, néptáncegyüttesek szolgálnak, ezek támogatása elengedhetetlen a lokális identitás, a helyi megtartóképesség erősítése érdekében” – fogalmazott közleményében az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Kiemelték: a bejelentett támogatási összeg, az idei és a következő évre összesen 7,5 milliárd forint az Alap rendelkezésére áll az idei és jövő évi büdzsében külön nevesített soron. Az MTI kérdésére hangsúlyozták, hogy a program elsődleges célja nem a nagyszabású, sokkal inkább a lokális, kohéziót és identitást erősítő komplex programok támogatása.

Arra a felvetésre, hogy hány embert érhet el a Csoóri Sándor Program, az államtitkárság úgy fogalmazott, hogy a Kárpát-medencében jelenleg mintegy háromezer bejegyzett, néptáncos, népzenei és népdalköri közösség van, tagjaik száma meghaladja a másfél millió főt.