Így szerezhetjük vissza a pénzünket, ha nem tetszik a netes vásárlás

 

Az internetes vásárlás esetében a kiszállítástól számított 14 napon belül minden indoklás nélkül elállhat a vásárló, és visszaküldheti a terméket, ugyanakkor vannak esetek, amikor nem ilyen egyszerű a helyzet.

Egy kutatás szerint Magyarországon 30 millió online vásárlás történt 2016-ban. Ez körülbelül 2,8-3 millió vásárlótól érkezett, vagyis a lakosság körülbelül egyharmada vásárol már az interneten. Ebből nagyságrendileg 27-30 százalék a fővárosi lakosok aránya, viszont ők adják a rendelések 41 százalékát, arányaiban tehát többször vásárolnak, mint a vidékiek.

A kutatás szerint életkor alapján a lakosság egésze képviselteti magát. Egész nagy arányban vannak jelen a 40 év felettiek és egyre többen a Z generációba tartozó fiatalok. Előbbiekben van még egyfajta bizonytalanság, tartózkodás az internetes vásárlást tekintve, utóbbiak azonban félelem nélkül költenek. A tranzakciók nem veszélytelenek, a vevők ugyanakkor nem védtelenek.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ritkán élünk vissza a jogainkkal

Az internetes vásárlás esetében a kiszállítástól számított 14 napon belül minden indoklás nélkül elállhat a vásárló, és visszaküldheti a terméket. Az elállásról hivatalos módon, írásban értesíteni kell a vállalkozást. A visszaszállítás ugyanakkor az esetek nagy többségében nem ingyenes, általában annak kell viselnie a költséget, aki visszaküldi azt – mondta Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület pénzügyi szakértője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Kopcsányi Zoltán, a Libri BookLine kereskedelmi és értékesítési igazgatója ezzel kapcsolatban hozzátette: van rá precedens, hogy valaki 14 napon belül elolvassa a megrendelt könyvet, majd visszaküldi azt a könyvesboltnak, de nem számottevő. Az esetek többségében az ügyfelek jó szándékkal cselekszenek.

A vevők elállás esetén minden további nélkül vissza is kapják a vételárat és a szállítási költséget is. Többnyire úgy szokták visszaküldeni a könyveket, hogy azok újra forgalomba hozhatóak. Ha viszont láthatóan elolvasták már a kötetet, megtört a gerince, akkor a cég egyezkedik a vevővel – magyarázta.

Ha viszont a termék rendeltetéséhez tartozik, hogy azt meg kell kóstolni ahhoz, hogy dönteni lehessen a visszaküldéséről, akkor a cégnek bontott csomaggal is vissza kell azt fogadni. Minden olyan terméknél, ahol ez előfordulhat, a vállalkozás rendszerint felhívja a fogyasztó figyelmét, hogy miként veszi vissza azt, ami vonatkozik a bontásra, a fogyasztásra, a csomagolásra is. Az a rend, amit a cég vállal ebben az esetben – emelte ki az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület pénzügyi szakértője.

Az üzlet, a vásárlás mindig bizalom kérdése. Ha ez megvan a felek között, akkor általában nem történnek visszaélések, fogyasztói ügyeskedések – állapította meg Dietz Gusztávné.

Valaki kifizeti az ingyenes kiszállítást

A könyves cég egyébként 10 ezer forintos értékhatárhoz köti az ingyen kiszállítást. Ahogy Kopcsányi Zoltán elmondta, úgy tekintenek a szállítási költség elengedésére, mint egyfajta marketingeszközre. Minden online kereskedő maga dönti el, hogy árkedvezményben, szállítási kedvezményben, vagy, hogy miként ad kedvezményt a vásárlónak – jegyezte meg.

Jó azért megfogni

A vállalatnál kétharmad arányban a boltban, egyharmad arányban pedig online vásárolják a könyveket, ami magasnak tekinthető a webáruházzal is rendelkező vállalkozások tekintetében. Sok esetben a valós és az online világ összekapcsolódik: a boltban megnézik, majd az interneten veszik meg a terméket.

Madar Norbert, a GKI Gazdaságkutató üzletág vezetője úgy vélte, Magyarország talán Európában is egyedülálló abban a tekintetben, hogy az e-kereskedőknek az jelenti a reális alternatívát, hogy fizikai üzlethelyiséget nyitva tudják csak bővíteni a fogyasztói bázisukat és az árbevételüket.

Itthon az emberek kifejezetten ragaszkodnak a valódi boltokhoz, a benne dolgozó szakértői csapathoz. Ez növeli a vásárlókban a bizalmat, illetve ha valamilyen problémájuk van, valós személyekhez tudnak fordulni, nem pedig leveleket kell írniuk vagy telefonálniuk kell – húzta alá.