MSZP: emberkísérlet folyik a 3-as metrón

 

Az MSZP fővárosi képviselője szerint a lehető legrövidebb időn belül garantálni kell a balesetmentes és biztonságos közlekedést a 3-as metrón.

Horváth Csaba hétfőn Budapesten, a metró Deák Ferenc téri bejáratánál tartott sajtótájékoztatón azt mondta, “emberkísérlet” folyik a 3-as metrón, mivel az elmúlt időszakban a felújított orosz szerelvények két meghibásodása is életveszélyes volt. Hozzátette: volt olyan amikor mindkét irányba kinyíltak az ajtók és olyan is, amikor egyáltalán nem nyíltak ki az ajtók és a vésznyitó sem működött. ”Ez nem más, mint orosz rulett. Ezt a játékot Tarlós játssza a budapestiekkel” – fogalmazott.

A szocialista politikus szerint Tarlós István főpolgármester a felelős azért, mert ez a helyzet kialakult. “Ki lehet az a hülye, aki Mercedes áron megrendeli az 1200-as Zsigulijának a felújítását?” – firtatta. Szerinte elérkezett az idő, hogy Tarlós István lemondjon.

Horváth Csaba közölte, a kötbérigény bejelentése semmi másról nem szól, minthogy Tarlós István “mosakodik a felelősség alól”.

A metrókocsik felújítását úgy jellemezte, ez az Orbán-Tarlós-paktum, amely Orbánnak egy méregdrága Paks II.-t, Tarlós Istvánnak pedig egy aranyáron vásárolt ócskavasat jelent. Szorgalmazta, hogy a nyomozó hatóságok vizsgálják felül az oroszokkal kötött üzletet.