Ellentmondásos jobbikos nyilatkozatok a plakátokról

 

Határozottan cáfolta a Jobbik szóvivője, hogy óriási kedvezményt kaptak volna a tavasz elején indult plakátkampányban reklámcégektől. Azután jött a cáfolat, hogy a múlt héten több jobbikos politikus különféle magyarázatokkal állt elő, hogy miért kapott engedményt a párt Simicska Lajos nagyvállalkozótól. Volt, aki mennyiségi kedvezményről beszélt, más pedig arról, hogy bajban vannak a Simicska-cégek, ezért kapták olcsóbban a plakáthelyeket. A Jobbik szóvivője szerint mégis piaci áron hirdettek.

A Jobbiknak nincs elég pénze, ezért a legolcsóbb hirdetőhelyeket választották ki az országos plakátkampányukhoz – ezzel magyarázta a Jobbik szóvivője hétfőn, hogy miért kaphatta meg a párt jóval olcsóbban azokat a plakáthelyeket, amelyekért másoknak sokkal többet kellett fizetnie. Jakab Péter azt is tagadta, hogy kedvezményt kaptak volna Simicska Lajostól.

„Piaci áron béreltük a plakátokat, a piaci ár az pedig mindig egymással való megállapodásnak az eredménye” – fogalmazott. A Jobbik szóvivője szerint tehát piaci árat fizettek. Ugyanakkor korábban a Jobbik alelnöke azt mondta, hogy nincs is olyan, hogy piaci ár.

Volt kedvezmény, vagy nem? 

A Jobbikban mást mondanak a kedvezményekről is. A szóvivő hétfőn arról beszélt, hogy nem kaptak kedvezményt a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó vállalkozásoktól.

„A leghatározottabban cáfolom mind a szimpátia tényét, mind pedig az óriási kedvezmény tényét” – mondta Jakab Péter.

A Jobbik alelnöke ugyanakkor elismerte: kedvezményesen jutottak hozzá a plakáthelyekhez mégpedig azért mert sokat vásároltak.

„Mindenhol a kereskedelemben, a mennyiségi vásárlóknak, azoknak, akik sokat vásárolnak, engedmény jár, ez így szokás, ebben az esetben is ez történt” – magyarázta Volner János.

Pár száz forint lehetett csak 

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: a Jobbik mindössze pár száz forintért juthatott hozzá egy-egy hirdetőfelülethez, ilyen olcsón egyetlen másik piaci szereplő, vagy párt sem juthatott volna hozzá a plakáthelyekhez.

„Az az ár, amiért a Jobbik elmondása szerint hirdethetett, az az ár nem létezik a piacon. Tehát, hogyha van egy piaci szereplő vagy akár egy másik párt, akkor ilyen áron biztos, hogy nem kap plakátokat. Ami azért is érdekes, mert a Jobbik korábban arról nyilatkozott, hogy semmilyen kedvezményt nem kaptak” – fejtette ki Dömötör Csaba.

Az államtitkár hozzátette: felmerült a burkolt pártfinanszírozás gyanúja, ezért is érzi jogosnak a politikai hirdetésekre vonatkozó törvény szigorítását.