Vádat emeltek a muszlimok közé hajtó angol merénylő ellen

 

Vádat emeltek pénteken az ellen az angol férfi ellen, aki a hét elején furgonjával egy londoni mecset tagjai közé hajtott. A merényletben egy ember meghalt, kilenc sérültet kórházba szállítottak.

A Scotland Yard pénteki bejelentése szerint a furgon vezetőjét, a 47 éves Darren Osborne-t terrorizmus indítékával elkövetett gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják.

Osborne hétfő hajnalban az észak-londoni Finsbury Park mecsetjének tagjai közé hajtott. A támadás akkor történt, amikor a mecset közösségének tagjai a ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távozóban éppen elsősegélyben részesítették egy társukat, aki rosszul lett, és később meghalt.

A sérülések miatt halt meg

Az első beszámolókból nem derült ki egyértelműen, hogy az áldozat, az 51 esztendős Makram Ali egészségi okokból, vagy a támadás következtében vesztette életét, de a Scotland Yard pénteki közleménye szerint a gázolásos merényletben számos sérülést szenvedett, és ez okozta halálát. A furgon vezetőjét a közösség tagjai feltartóztatták, és a rendőrség őrizetbe vette. A Scotland Yard korábbi közleménye szerint vizsgálják Osborne elmeállapotát is.

Hírhedt volt a mecset

A Finsbury Park mecsetjének imámja volt két évtizede a gyújtó retorikájáról hírhedt hitszónok, Abu Hamza el-Maszri, akit azonban saját közössége távolított el a mecset éléről 2003-ban. Az egyiptomi születésű Abu Hamzát 2006-ban hét év fegyházra ítélték Nagy-Britanniában, egyebek mellett fajgyűlölő ideológia terjesztése és erőszakra felbujtó prédikációi miatt. A brit hatóságok Abu Hamzát 2012-ben kiadták az Egyesült Államoknak, ahol terrorizmus vádjával két éve életfogytiglani börtönre ítélték.

Hamza tevékenységét annak idején a Brit Muszlim Tanács több nyilatkozatban is elítélte.

Sorozat

A hétfő hajnali merénylet volt március óta a negyedik terrorcselekmény Nagy-Britanniában. Március 22-én egy magányos támadó, az 52 éves Khalid Masood bérelt járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni parlament mellett ívelő Westminster híd zsúfolt járdáján, ezután kiszállt, és megkéselte a parlament bejáratát őrző rendőrök egyikét, aki életét vesztette. Ennek a merényletnek a meggyilkolt rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A parlament fegyveres őrsége a támadót agyonlőtte.

Májusban egy manchesteri popkoncert helyszínén egy öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott, 22 embert, köztük hét gyermeket megölve.

Június elején három terrorista egy furgonnal a London híd járdájára hajtott fel, ahol gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt.  Ebben a támadásban heten életüket vesztették, 48-an megsérültek. A kiérkező fegyveres rendőri egység a három merénylőt az első bejelentéstől számított nyolc percen belül agyonlőtte.