Kósa: az ellenzék a korrupció pártján áll

 

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a plakáttörvényről szóló pénteki parlamenti szavazáson az derült ki, hogy az ellenzék nem hajlandó a pártok feketefinanszírozásának rendszerét felszámolni.

A politikus a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: sem az LMP, sem az MSZP, sem a DK, sem a Jobbik nem volt erre hajlandó, mindenki a korrupció pártján áll. Úgy értékelt: az MSZP teljes egészében Botka László “gondnoksága alá került”,  önálló politikai entitásként már nem lehet számolni vele, Simicska Lajost “lekötötte” a Jobbik felvásárlása, így már van parlamenti szócsöve, az LMP pedig a saját maga által előterjesztett rendkívül szigorú szabályozást sem támogatta.

Elmondta: a vita során a legmegdöbbentőbb és leaggasztóbb jelenségnek azt tartották, ahogyan Simicska Lajos a plakáttámogatási és “még ki tudja milyen rendszeren keresztül” a Jobbikot felvásárolta.

A korrupció melegágya

Felidézte: a mostani szabályozás szándéka a pártok feketefinanszírozásának megakadályozása volt, mert ez a korrupció melegágya. Megjegyezte: a ma pártokat magánszemélyek finanszírozhatnak adózott pénzből és nyilvánosan, hiszen az “aki fizet az petyegtet” elv alapján fontos tudni, hogy a pártok milyen bázison folytatják tevékenységüket.

Szerinte ez a finanszírozás pénzadománnyal vagy “mélyen ár alatt” nyújtott szolgáltatással valósulhat meg, hiszen az is támogatás, ha valaki 3000 forintért vesz egy óriásplakátot, miközben annak a listaára 35 ezer forint. Ebben az esetben felvetődik a költségvetési csalás vagyis az áfacsalás gyanúja is – tette hozzá.

“Outdoor felületek”

Ismertetése szerint a most elfogadott törvény szabályozza, hogy költségvetési alrendszerhez tartozó szervezet, vagy olyan szervezet, amely költségvetési támogatást jelentős mértékben kap, hogyan reklámozhatja magát “outdoor felületeken”, valamint kiköti, hogy listaáron nem fogadhat el kedvezményeket, és csak nyílt közbeszerzési eljáráson érhet el olcsóbb árakat.

Kósa Lajos hozzátette: dolgoznak azon, hogy az áruk és egyéb szolgáltatások esetén is bezárják a tiltott pártfinanszírozás kiskapuit. A Fidesz nem kívánt ezzel korábban sem élni, és most sem él ezzel – jelentette ki a frakcióvezető, kiemelve, hogy a pártoknak a választókat, nem pedig milliárdosok érdekeit kell képviselni.

Kamupártok

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kijelentette: a kamupártok finanszírozásával való visszaélésekkel kapcsolatban is minden felelősség az ellenzéket terheli. Jelezte:  az ügyet ezzel lezártnak tekintik, mert nem lenne “elegáns” fél évvel a választások előtt, szeptemberben, októberben a kampányfinanszírozási törvényt, a választási eljárási törvényt vagy a választójogi törvényt módosítani.

Gulyás Gergely példátlannak nevezte, hogy az MSZP négy nap alatt a saját módosító javaslatával kapcsolatban megváltoztatta az álláspontját. Az Törvényalkotási Bizottság (TAB) eljárásával kapcsolatban elmondta: a TAB elnökeként helyesen járt el, amikor az MSZP frakcióvezetője által, a szocialisták által kezdeményezett ötpárti egyeztetés után elküldött javaslatot a bizottság napirendjére vette.

Vonatkozhat a CÖF-re és a Momentumra, attól függően, hogy államháztartási körbe tartozó szervezettől kaptak-e támogatást

Arra a kérdésre, hogy a Civil Összefogás Fórumra és az olyan 2014 után alapított pártokra, mint a Momentum, miért nem vonatkozik a most elfogadott jogszabály, Kósa Lajos azt mondta: a szabályozás a CÖF-re és a Momentumra is vonatkozhat, attól függően, hogy államháztartási körbe tartozó szervezettől kaptak-e támogatást. Hozzátette: a törvény nem a politika oldaláról közelíti a kérdést, hanem szabályozza azt a ügyet, ami a Jobbik korrupciós botránya kapcsán derült ki. Elmondta: a nyilvános adatok szerint az LMP 150 plakátot kapott a Simicska-cégektől 12 millió forintért, a Jobbik az 3600-at 24 millióért, ami bújtatott pártfinanszírozás, és az áfacsalás gyanúját veti fel.

Kósa nem emlékszik, hogy gyűjtést szerveztek volna Simicskának

Kósa Lajos kérdésre válaszolva ugyanakkor visszautasította, hogy “lex Simicskának” lenne nevezhető a most elfogadott törvény, mert az szerinte generális szabályozás, amely a teljes államháztartási kört érinti. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz hozzájárult-e Simicska Lajos meggazdagodásához, azt válaszolta: nem emlékszik, hogy gyűjtést szerveztek volna neki.

Gulyás Gergely arra a felvetésre, hogy most egy kétharmados szabályozást illesztettek be egy feles törvénybe, úgy válaszolt: az alaptörvény valóban azt mondja ki, hogy a pártok gazdálkodásának részletes szabályairól sarkalatos törvény rendelkezik, azonban ha generálisan szabályoznak valamint, amit működése során egy pártnak is a figyelembe kell venni, akkor ott feles többség az elvárás.