Kapcsolódj be: havi 200 ezer forint nettó ösztöndíjat kap nyolc hátrányos helyzetű és roma fiatal

 

Folytatódik a közmédia Kapcsolódj be a közvetítésbe! című ösztöndíjprogramja, idén nyolc hátrányos helyzetű és roma fiatal kezdheti meg egyéves gyakorlatát a televíziónál és a rádiónál.

Kovács Szandra egyike azoknak, akik hétfőtől gyakornokként dolgoznak és tanulnak egy éven át a közmédiánál . A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: leginkább a háttérmunka, azon belül pedig a vágás érdekli. Egy kis zempléni faluból, Erdőhorvátiból költözött Budapestre.

Nyíri Zsolt az ösztöndíjas időszakot követően mindenképpen a médiában szeretne elhelyezkedni. A Szent László gimnáziumban tanult vágást, operatőri munkát, készített riportot, rádiózott, cikket is írt, és nagyon megszerette a szakmát. Ezért döntött úgy, pályázik az ösztöndíjra.

A már második alkalommal meghirdetett program célja, hogy az ösztöndíjasok megismerjék a közszolgálati média világát, betekintést nyerjenek a televízió és a rádió munkájába, és hasznosítható munkatapasztalatot szerezzenek.


Idén nyolc fiatal vehet részt a Kapcsolódj be a közvetítésbe! programban

Hatalmas lehetőségnek tartja a programot a tavalyi ösztöndíjasok egyike, Szénási Réka, aki ma már a közmédia munkatársa. Elmondta: a Jezsuita roma Szakkollégiumban több alkalommal készítettek a diákokról, vagyis róluk riportfilmeket, vagy rádiós riportokat. Már akkor megtetszett neki a szakma. Hangsúlyozta: az egy éves ösztöndíjas program alatt rengeteget fejlődött szakmailag, de emberileg is, hiszen ma már másképp kommunikál az emberekkel, érdeklődőbb és meg mer szólítani másokat.

A friss gyakornokoknak azt tanácsolta, legyenek bátrak, kérdezzenek és tanuljanak, amennyit csak lehet, használják kia lehetőséget.

Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója a sikerről és a követendő példáról beszélt. A cél, hogy elsősorban a roma fiatalok számára kínáljanak lehetőséget a médiában.

“Egyszerre kell megmutatnunk és képviselnünk Magyarország színes nemzeti hagyományait, a nemzeti kisebbségek színes világát, és közben azt is tudjuk, azért is dolgoznunk kell, hogy a bemutatáson kívül hiteles és szakmailag képzett munkavállalók dolgozzanak nálunk, és mutassák be ezt a világot magyar nézőinknek” – fogalmazott. Fontosnak tartotta, hogy a gyakornokok ne csak kisebbségi műsorokban, hanem kulturális, hír, zenei vagy akár a sport területén is dolgozzanak.

Balog Zoltán elmondta:  a média a tájékozódás, a művelődés és a szórakozás fontos eszköze, ezért is fontos, hogy milyen képet sugároz a magyar nemzethez tartozókról.

“Ezért fontos, hogy a hátrányos helyzetű, elsősorban a roma fiatalokat úgy kapcsoljuk be a média világába, hogy az önképük alakuljon, és azt a képet is tudják alakítani, ami erről a nemzetiségről Magyarországon van” – tette hozzá.

A programra az Emmi 20 millió forintot különített el – mondta Balog Zoltán, kiemelve, hogy kétszer anyian jelentkeztek idén, és havi 200 ezer forint nettó ösztöndíjat kaphat a nyolc fiatal, aki kipróbálhatja magát és megismerheti a legkülönbözőbb területeket.

Napjainkban 350 ezer fiatal részese az állam által támogatott tehetségprogramoknak – tette hozzá a miniszter.