A Brexit után is maradhatnak az uniós polgárok

 

Theresa May brit kormányfő megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - közölték brit kormányzati források az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján.

May az uniós állam- és kormányfők munkavacsoráján ismertette kormánya elképzeléseit az állampolgári jogokról, és kijelentette, hogy egyetlen uniós állampolgárnak sem kell majd a kilépéskor elhagynia az Egyesült Királyságot – tájékoztatott egy névtelenséget kérő illetékes.

Idén március is lehet a határ

A javaslatot sajtóhírek szerint hétfőn fogják részletesen ismertetni, annyi azonban kiszivárgott, hogy azok, akik egy meghatározott időpontban már legkevesebb öt éve a szigetországban élnek, úgynevezett “letelepedett státust” kapnának, amelynek értelmében azonos jogaik lennének az oktatás, az egészségügy, a jóléti juttatások és a nyugdíjak terén, mint a brit állampolgároknak.

Theresa May brit miniszterelnök (b) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke (j) az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója mentén tartott kétoldalú megbeszélésükön Brüsszelben 2017. június 22-én, a kétnapos tanácskozás első napján. (MTI/EPA/Reuters pool/Francois Lenoir)

Azok, akiknek ebben az időpontban még nem lesz meg az öt évük, maradhatnának annak eléréséig. A később, de még a kiválás előtt érkezők egyfajta, legfeljebb kétéves türelmi időt kapnának, hogy rendezzék státusukat.

Theresa May állítólag nem határozta meg ezt az időpontot, mindössze annyit mondott, hogy az legkorábban a brit kilépési szándék hivatalos bejelentésének dátuma, azaz 2017. március 29. lehet, legkésőbb pedig a távozás pillanata.

Az Európai Bíróságot nem szeretné

A brit miniszterelnök ugyanakkor elutasította az Európai Bizottság követelését, amely szerint Londonnak a jövőben el kell ismernie az EU bíróságának joghatóságát az uniós állampolgárok esetében. “Az uniós polgároknak tett vállalásainkat törvénybe iktatjuk, és így kikényszeríthetőek lesznek nagyra becsült bíróságaikon” – közölte May a beszámolók szerint.

A kormányfő emellett a kölcsönösség szükségére is felhívta a figyelmet az állampolgári jogok kapcsán.

Merkel szerint jó kezdet

Bennfentes források szerint az ülésen senki nem reagált a brit kormányfő ajánlatára, ami annak a több uniós vezető által hangoztatott álláspontnak a megerősítése lehet, hogy az Európai Tanács nem a Brexit-tárgyalások fóruma.

Angela Merkel német kancellár az ülés végén hangsúlyozta, hogy May ajánlata “jó kezdet”, ugyanakkor még számos más kérdésről meg kell állapodni, például a britek fennmaradó pénzügyi kötelezettségeiről és az ír-északír határellenőrzésről.

“Theresa May egyértelművé tette, hogy azok az uniós állampolgárok, akik öt éve Nagy-Britanniában tartózkodnak, megőrizhetik minden jogukat (a kilépés után is)” – mondta hozzátéve, hogy “sok még a tennivaló a következő, októberi csúcstalálkozóig”.

A britek kilépése után bennmaradó tagországok vezetői a munkavacsora végén szűkebb körben is összeültek immár a brit kormányfő nélkül. A “huszonhetek” abban állapodtak meg, hogy az eredeti terv szerinti október helyett csak novemberben fognak dönteni a jelenleg Londonban működő uniós ügynökség új székhelyeiről.