Hajóval is megközelíthető lesz a vizes vb helyszíne

 

Már csak három hét van az idei Vizes Világbajnokság (FINA2017) megnyitójáig. A főváros már teljes készültségben van: megújultak a hajókikötők, elkészült a Duna Arénához vezető rakparti sétány, és nemrég sikeresen debütált a sportprogramoknak helyet adó Duna Aréna is.

Terheléses próbaüzem zajlott a Duna Arénában márciustól június 1-ig annak érdekében, hogy ha a létesítménynek bármiféle gyermekbetegsége lenne, azt ki lehessen javítani a versenyekig – számolt be az M1 reggeli műsorában Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője.

Borsa Miklós beszélt arról is, hogy az arénában sor került már egyebek mellett műgróversenyre (azaz kipróbálták a műugrótornyot), úszóversenyekre és vízilabda-mérkőzésre is.

Mindenki nagyon örült, hogy ott lehetett és mindenkinek nagyon tetszik az épület. Ezen túl azonban fontos a versenyzők számára a víz és a medence érzete is – és ezzel is elégedettek voltak – mondta a szóvivő.

A Duna Aréna tervezésekor fontos szempont volt a fenntarthatóság és a gazdaságosság is, hiszen egy 12 ezer 300 fő befogadására alkalmas létesítményről van szó. Erre a kapacitásra a világbajnokságon és nyilván még több alkalommal szükség lesz, ám a „hétköznapokban” – folytatta Borsa Miklós – felesleges egy ekkora létesítmény fenntartása. Ezért az arénához ideiglenes lelátók épültek, amelyek elbontásával a befogadóképesség 6 ezer fősre csökken.

Számos fejlesztés történt az aréna környezetében – hívta fel a figyelmet a szóvivő. Megújult a Dagály strand 4 és fél milliárd forintból, megvédték az egész partszakaszt egy gát építésével, illetve épült egy sétány is, amin ma már gyalog és kerékpárral el lehet jutni a Jászai Mari tértől az arénáig.

A Carl Lutz rakpart is megújult, valamint a kikötők kiépítésével hajóval is megközelíthető lesz a világbajnokság helyszíne – sorolta Borsa Miklós.