Előbb dobunk ki könyvet, mint egy bekeretezett képet

 

Nagyjából 300 éve nem változott a képkeretezés folyamata, azonban a kulisszák mögé tekintve megismerhetjük a legbizarrabb kéréseket, illetve megtudhatjuk, hogy mikor „sikít fel” a szakember. Emellett riportunkból az is kiderül, hogy milyen keretet érdemes választani a nappaliban lógó Szinyeihez.

„Tulajdonképpen mindent be lehet keretezni” – kezdte kertelés helyett Bánhidy András. Az esztergomi Bánhidy Galéria és Képkeretezés vezetője azóta foglalkozik képkeretezéssel, hogy az eszét tudja – a szakmát még édesapjától tanulta. András nagyon szerényen fogalmaz munkásságával kapcsolatban, pedig keretezett már Munkácsy festményt, vagy Dürer metszetet is.

Diszkréció és alázat

A szakember elmondta, hogy eddigi pályafutása alatt már egészen bizarr dolgokkal is találkozott, azonban részleteket nem volt hajlandó elárulni. Úgy fogalmazott: ”A jó szakember titka a diszkrécióban és az alázatban rejlik”.

„Ha megnézzük ezt az 1700-as években készült térképet és megnézzük ezt a gobelint, amit valamikor összeraktak, ugyanazzal a szakértelemmel kell fordulni a gobelinhez, mint a térképhez. Minden tárgyhoz ugyanazzal a szakértelemmel kell fordulni, mert ha bekereteztetik, akkor az valakinek nagyon fontos” – magyarázta.

Nem is igazán létezik már képkeretező képzés. Induló tanfolyamokról úgy négy-ötévente lehet hallani, de általában az üvegesek, vagy az asztalosok foglalkoznak képkeretezéssel.

„Én édesapámtól tanultam a szakmát. A vidéki, értelmiségi családok felfogása szerint a munka mellett mindig kell egy kis kiegészítés. A gyerekkoromat művészek között töltöttem, és ott mindig volt valami, amit keretezni vagy paszparturázni kellett egy kiállításra. És valahogy így elkezdte édesapám” – mesélte Bánhidy András. Mire egyetemre ment, már önállóan dolgozott, így „mindig volt egy kis mellékes”.

Művészi szakma, tele nehézségekkel

A képkeretezés folyamata hozzávetőleg tizenhat lépésből áll már évszázadok óta, de ez könnyen változhat. Ha a szakember nem használ paszparturát – ekkor értelemszerűen kevesebb -, vagy ha olajfestményt keretez, akkor szintén egy lépéssel kevesebb, mert az olajfestmények elé nem tesznek üveget.

A paszpartura egy papírkeret, amit célszerű használni, ha egy régi képről, vagy poszterről van szó, mert kiemeli, szebbé teszi, elválasztja a műtárgyat a kerettől, így az nem ragad össze az üveggel a nyári kánikulában. „Fényképnél például azért fontos, mert ha nem ér hozzá a kerethez, nem ég oda a kép. Ha a kép és az üveg érintkezik, akkor viszont teljesen tönkremegy a műtárgy, az menthetetlen” – magyarázta András.

Azonban ennek a szakmának is megvannak a szép, de a nehéz részei is. „Többször is volt már, hogy hoztak egy nagyon régi képet vagy festményt, hogy tegyük új keretbe. Történt már olyan, hogy a műtárgy teljesen hozzá volt ragasztva a hátlaphoz, ilyenkor meg kell oldani, hogy ne sérüljön a kép. Szedd szét, oldd meg valahogy. Néha ez nagyon nehéz” – részletezte a szakember.

Emellett az ügyfelekkel bánni sem mindig könnyű. Néha túl egyszerű keretet választanak, de ez még a legkisebb gond. Igazi giccsparádét is látott már az üzletvezető. „Volt már olyan, hogy felsikítottam, hogy ez a párosítást azért nem kellene. Nem szerencsés egy nagyon színes képhez aranyozott, vastag, díszes keretet választani. Ilyenkor mindig ajánlok egy esztétikusabb megoldást, és az esetek többségében azért el is szokták fogadni” – ecsetelte Bánhidy András.

„Előbb dob ki könyvet az ember, mint képet”

Pedig könyvet aztán nem szeretünk kidobni a képkeretező szerint. „Ez egy ilyen kultikus dolog. Viszont, ha egy kép már be van keretezve, az azt jelenti, hogy valakinek, valamikor az a kép sokat jelentett, így azt kevésbé szeretjük kidobni, mint a könyvet” – részletezte Bánhidy András.

A szakember szerint ez onnan ered, hogy a képkeretezés az emberek életében valahol jóval a számlák befizetése után áll, csak a sokadik helyen. „Pontosan ezért, ugyanazzal az alázattal kell bekeretezni egy gobelint, mint egy neves festményt” – zárta szavait a Bánhidy Galéria és Képkeretezés vezetője.