Pénteken lesz a plakáttörvény rendkívüli ülése

 

A Fidesz frakcióvezetője szerint várhatóan egyetlen napirendi pontként az államfő által visszaküldött plakáttörvény lesz a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, amelyet pénteken tartanak. Kósa Lajos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte: meg kell szüntetni, hogy áron alul kaphat egy párt egy szolgáltatást, ennek a rendszerszintű korrupciónak véget kell vetni.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy az illegális pártfinanszírozást megakadályozni hivatott javaslatból csak a feles parlamenti támogatást igénylő részeket fogadták el. Most azért kezdeményezik a rendkívüli ülés összehívását – holott a határidőből szeptemberben sem csúsznának ki -, mert azt mondták, a választási törvényekhez “nem nyúlunk hozzá” a választást megelőző fél évben – közölte.

A frakcióvezető bizakodását fejezte ki, hogy sikerül kompromisszumot összehozni, és meglesz a szükséges kétharmados támogatás, ha nem, akkor a törvény feles támogatást igénylő részeit is “le kell szavazni”. Elmondta, az MSZP hétfő délutánra hívott össze ötpárti egyeztetést saját javaslatcsomagjáról, ha arról tudnak tárgyalni, akkor esetleg biztosítható a kétharmad.

Kósa Lajos véleménye szerint a kérdést aktuálissá teszi a Jobbik plakátügye, amelyben az áfa- és a költségvetési csalás gyanúja is felmerül. ”Ezzel a technikával Simicska Lajos, illetve a hozzá kötődő cégek ténylegesen kilóra felvásárolták a Jobbikot” – fogalmazott. Kósa Lajos azt mondta, a Jobbik állításával szemben a pártnak nem 2200 plakátja van, hanem 3500, és hatszáznál több citylight poszterük, valamint hirdetőoszlopuk van.

Nem jön ki a matek

Véleménye szerint a plakátkampány – listaáron számolva – több mint félmilliárd forintba kerülhetett. Emlékeztetett arra, hogy a Jobbik korábban azt mondta, 150 millió forintos hitelt vettek fel a kampányra, illetve azt is mondták, 25 millió forintot fizetnek havonta a kampányért.

Hozzátette: egészen biztos, hogy megvalósulni látszik a több százmillió forintra elkövetett költségvetési csalás azzal, hogy a szolgáltatást jóval a piaci ár alatt nyújtották.

A plakáttörvénnyel kapcsolatos kérdésre elmondta, amennyiben a szocialisták vagy mások valamilyen javaslattal állnak elő, akkor a törvényalkotási bizottság pénteki ülésén ki kell dolgozni egy módosító indítványt. Kósa Lajos egy másik kérdésre közölte: nem tartja “butaságnak” az MSZP azon javaslatát, hogy lajstromozzák a pártok, a kormány plakátjait.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a parlament tavaszi ülésszakának egyik legfontosabb eredménye, hogy az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az országot.

Magyarország biztonságban van

Kósa Lajos emlékeztetett arra, hogy tavasszal fogadták el a jogi határzárral kapcsolatos új szabályokat, ezzel az összes kiskaput bezárták, egyetlen ember sem tud illegálisan belépni Magyarországra. Hozzátette: ez számos kritikát váltott ki Brüsszeltől, de Magyarország ellenállt annak a brüsszeli nyomásnak, hogy felpuhítsa a jogi határzár szabályait. Jelezte azt is, hogy a fizikai határzár erősítése is megtörtént, a honvédelmi bizottság több tucat esetben adott ehhez a Belügyminisztériumnak közbeszerzés alóli mentességet.

Elmondta, a külföldről finanszírozott szervezetek tevékenységének átláthatóságát biztosító törvényt is elfogadta a parlament. Ez azért is fontos – magyarázta -, mert ezek a szervezetek előszeretettel öltötték magukra az átláthatóság, az emberi jogok, a szolidaritás “fügefalevelét”, miközben azért küzdöttek, hogy Magyarország ne tudja megvédeni magát.

“Nem korlátozzuk ezeket a szervezeteket” – jelentette ki Kósa Lajos, hozzátéve: csak azt kérik, ezek a szervezetek tegyék nyilvánvalóvá, hogy külföldi erőforrásokból külföldi szándékokat szeretnének megvalósítani. Azt kérték, hogy a kormány a végsőkig tartson ki a kvótaügyben indított kötelezettségszegési eljárásban – közölte a frakcióvezető, emlékeztetve arra, tavasszal tartották az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultációt, amelyen az 1,7 millió válaszadó 95 százaléka azt kérte, védjék meg az országot.

Kósa Lajos szólt a 2018-as költségvetés elfogadásáról is, az egyik legfontosabb célnak nevezve, hogy a munkából élő emberek előre tudjanak lépni egyet. Hangsúlyozta, a büdzsé számos adócsökkentő elemet tartalmaz, emellett támogatja a családokat és az ország biztonságának megőrzését. Elmondta, az EU országai közül GDP-arányosan Magyarországon a legerősebb a családtámogatási rendszer.

Csökkennek az adóterhek

Az ellenzéki kritikákra válaszolva közölte, a gazdaság, a fogyasztás növekedése és a gazdaság fehérítése azzal jár, hogy nőnek az adóbevételek, az egyes emberre, illetve a vállalkozásokra jutó adóterhek pedig csökkennek.

Kitért arra is, hogy a parlament több szimbolikus ügyben is hozott törvényt. Példaként a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását, illetve a nyugdíjasszövetkezetekről szóló jogszabályt említette. Szólt arról is, hogy kilenc kétharmados törvényből hetet fogadott el az Országgyűlés, amely újraválasztotta Áder János köztársasági elnököt, alkotmánybírákat választott és megválasztotta a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettest.

Kósa Lajos beszélt arról is, hogy a parlament őszi ülésszaka szeptember 18-án kezdődik. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője közölte, az Országgyűlés tavasszal 103 törvényt és hat országgyűlési határozatot fogadott el.

Kósa Lajost kérdezték az adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba ügyvéd ügyéről. A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták azért védik az ügyvédet, aki szombathelyi MSZP-s képviselő is, mert “rengeteget tudhat zavaros ügyeikről”. Botka Lászlótól Gyurcsány Ferencig Czeglédy jár el a legkülönbözőbb ügyekben – tette hozzá.

A címlapkép illusztráció.