Miért kellett meghalnia a leghíresebb kémpárosnak?

Tévképzetek, hamis hitek, szélsőséges gondolkodás, paranoia kísérte az Egyesült Államok talán leghíresebb kémtörténetét, a vádlók és a vádlottak részéről is. Hatvannégy éve, 1953. június 19-én végezték ki az Rosenberg házaspárt.

Állandó fenyegetettségben és bizonytalanságban élt a világ a múlt század közepén, keleten és nyugaton is arra számítottak, hogy az előző nagy világégés után hamarosan kitör a harmadik világháború. Ráadásul azt is tudni lehetett, hogy ha ismét harcra kerül sor, az minden korábbinál borzalmasabb lesz, az atomfegyverek miatt valódi armageddon, bibliai méretű katasztrófa vár az emberiségre.

Nem csak a Szovjetunióban, vagy éppen a Rákosit nyögő Magyarországon láttak minden bokorban ellenséget, álca mögé bújó, a legkülönbözőbb helyekre beszivárgó kémeket, az üldözési mánia a nyugati világban is egyre erősebbé vált a hidegháború kezdetével.

A Gonosztól féltették a legpusztítóbb fegyvert

Persze az, hogy valaki paranoiás, mint tudjuk, nem azt jelenti, hogy senki nem üldözi. Igaz volt ez a második világháború utáni Egyesült Államokra is, amely 1945 nyarára az atombomba kifejlesztésével hatalmas előnyre tett szert az akkor még szövetséges, de hamarosan ellenséggé váló Szovjetunióval szemben. A második világháborús győzelmével szuperhatalommá vált kommunista állam ezt követően mindent megtett, hogy megőrizhesse újdonsült pozícióját, és megszerezze a csodafegyver titkát, a cél érdekében pedig próbált minél hatékonyabb kémhálózatokat kiépíteni Amerikában.

Eközben Washingtonban a világ jövője szempontjából döntő jelentőségűnek gondolták, hogy az emberi história addigi legfélelmetesebb fegyvere ne kerülhessen a sztálini kommunista birodalom kezébe, amit szélsőséges, sötét, gonosz erőnek tekintettek, a szabad világra leselkedő legnagyobb veszélynek. Ezért kifejezetten sokkolta az amerikai vezetést, amikor a Szovjetunió 1949 augusztusában sikeresen tesztelte az első atombombáját.

Megfejtett rejtjelekkel indult

Amerikában nem gondolták volna, hogy a kommunisták néhány év alatt beérik őket, ezért azonnal árulásra gyanakodtak, és megkezdődött a kémek utáni hajtóvadászat. Hamarosan, már 1949 szeptemberében jöttek az első eredmények. A szovjet rejtjelezés megfejtésére indított amerikai program, a Venona projekt során nyert friss információk azt mutatták, hogy a szovjetek birtokába került a Manhattan terv jelentésének egy példánya, amit Klaus Fuchs kommunista érzületű fizikus írt. A német származású kutató, aki több éven át tagja volt az atombombát fejlesztő amerikai tudóscsoportnak már 1950 januárjában bevallotta, hogy kémkedett a Szovjetuniónak.

Az ekkor Nagy-Britanniában élő Fuchson keresztül jutottak el a nyomozók Harry Gold kémikushoz, aki a kapcsolattartója volt a szovjetek felé. Ő Anatolij Jakovlevnek, New York-i szovjet alkonzulnak adta tovább az amerikai kutatási-, fejlesztési munkák eredményeiről szóló titkos információkat. A svájci születésű Gold szintén beismerő vallomást tett, amiből kiderült, hogy Jakovlev utasítására 1944-ben Új-Mexikóba utazott egy David Greenglas nevű katonai gépészhez, aki Los Alamosban, az atombomba-kutatások központjában dolgozott. Greenglass feleségével, Ruth-szal együtt már korábban belépett az amerikai ifjúkommunista ligába, és hajlandó volt információkat kiadni a szovjeteknek.

A testvére keverte bele

Innentől jöttek képbe a történet későbbi főszereplői, a Rosenberg házaspár tagjai, az amerikai hadsereg rádiólaboratóriumában dolgozó mérnök, Julius valamint a felesége, Ethel. David Greenglas ugyanis Ethel testvére volt, és a nyomozás, majd a per során nővére és sógora ellen vallott, akik szintén az ifjú kommunista ligában kezdték, majd az amerikai kommunista pártban folytatták közéleti pályafutásukat. Az öcs vádalku keretében azt állította, hogy Ethel férje, Julius Rosenberg egy kémcsoport feje, amelyhez ő is csatlakozott, miután ennek hasznáról lánytestvére meggyőzte.

David Greenglas azt mondta, Ethel Rosenberg 1945. szeptember 25-én jelen volt egy találkozón, amelyen egy, az atombomba keresztmetszetét ábrázoló vázlatot vett át tőle Julius Rosenberg részére. Testvére vallomása szerint Rosenberg asszony gépelte le a megbeszélés tartalmát, amit aztán a szovjet titkosszolgálatnak továbbítottak.

Még egy háborúért is felelőssé tették őket

Rosenbergéket 1950 nyarán tartóztatták le, a perük pedig a következő év márciusában kezdődött, amelynek során a legfőbb ügyész tízmilliók életének veszélyeztetésével vádolta őket – arra az esetre, ha a szovjetek bevetik az atombombát. Sőt, a házaspárt a koreai háborúért is felelőssé tette, amely a letartóztatásukkal majdnem egy időben tört ki, és a kommunista valamint a szabad világ közti nagy és rendkívül véres erőpróbává vált.

Rosenbergék végig ártatlannak vallották magukat, és közvetlen bizonyítékok sem szóltak ellenük, ám a bíró alig egy hónap múlva, április 5-én halálra ítélte őket kémkedésért.  A döntés hatalmas felháborodást váltott ki világszerte és nem csak a kommunista oldalon, Rosenbergéknek kegyelmet kért többek között Albert Einstein, Jean-Paul Sartre, Pablo Picasso, valamint XII. Pius pápa is tiltakozott az ítélet ellen. Eisenhower elnök azonban hajthatatlan maradt, és a Sing Sing börtönben töltött két év után, 1953. június 19-én a házaspárt villamosszékben kivégezték.

Boszorkányüldözés

A döntésben, legalábbis annak súlyosságában a kortársak, valamint az évtizedekkel később nyilvánosságra került újabb dokumentumok és vallomások szerint is döntő szerepe lehetett a korhangulatnak, az amerikai társadalmat átható már említett állandó fenyegetettség érzésnek, az idegen, gonosz erők támadásától való félelemnek.

Ennek megnyilvánulása volt a Joseph McCarthy republikánus szentárról elnevezett, inkább boszorkány-, mint kommunistaüldözésnek tekinthető kampány az ötvenes évek első felében. A hisztérikus hajtóvadászat során teljesen alaptalanul is megvádoltak embereket, a kémek, szovjet érdekek képviselői ellen indított hadjárat során számos tudós és művész karrierjét roppantották meg. Aztán a közhangulat csillapodásával az egyre inkább szélsőséges politikusként számon tartott McCarthynak a felsőbb politikai vezetéssel is konfliktusai támadtak, ami az évtized közepére meg az ő karrierjét törte ketté. Súlyos alkoholista lett, és pár év múlva májgyulladásban meghalt.

Gyilkos rajongás

Másrészt, több évtized után az újabban nyilvánosságra került dokumentumok és vallomások alapján Julius Rosenbergről is kiderült, hogy nem volt makulátlan az élete, és nem csak azért, mert belépett az amerikai kommunista mozgalomba. Bár, a többség szemében ez már akkor is súlyos szélsőségnek, a sztálini Szovjetunió naiv és hamis hiten alapuló szolgálatának tűnt. A nyugati világban sokan mások is hajlamosak voltak – egészen az ’56 magyar forradalomig, sőt a Szovjetuniós összeomlásáig – rajongással tekinteni a hatalmas kommunista államra, de ez, mint Rosenbergék példája mutatja a másik oldal szélsőségeivel találkozva az ember életébe kerülhet.

Egészen részletesen talán soha nem lehet megismerni a Rosenberg-ügy hátterét, de az ma már bizonyosnak látszik, hogy valóban kémkedett a szovjeteknek, és erről felesége is tudott, még ha nem is vett részt az információk továbbításában. Az azonban kétséges, hogy más hadiipari titkok mellet, atomtitkokat is eljuttatott-e a szovjeteknek, és ha igen, azok mennyire voltak használhatók. Sztálinék jó eséllyel nem a tőle kapott adatok alapján építették meg az atombombájukat, valószínű, ebben több más, Rosenbergéknél hasznosabb csatornákon keresztül kapott információk is segítették őket.

Mások sokkal kevesebbel megúszták

Ennek ellenére az Angliában letartóztatott fizikus, Klaus Fuchs mindössze kilenc év börtön után szabadult, majd az NDK-ba távozott, ahol a drezdai Atomfizikai Intézet igazgatójaként tevékenykedett egészen 1988-ban bekövetkezett haláláig.

Harry Goldot 30 év börtönre ítélték 1951-ben, végül 14 évvel később, 1965-ben szabadult. A kémügyben szintén megvádolt Morton Sobell is 30 év börtönbüntetést kapott, ahonnan 17 év 9 hónap után, 1969-ben szabadult. David Greenglasst vádalku értelmében 15 év börtönre ítélték, ahonnan 9 év után, 1960-ban szabadult. Szabadulása után új névvel élt tovább 2014-ben, 92 éves korában bekövetkezett haláláig.

Évtizedekig nyomoztak az árváik

A Rosenberg házaspár árván maradt két fia évtizedekig nyomozott, hogy bebizonyítsa szülei ártatlanságát. Erről azonban az újabban nyilvánosságra került dokumentumok megismerése után letettek. Elismerték, hogy apjuk összeesküvés részese volt, de a fellelt adatok alapján azt is állították, hogy nukleáris kémkedésben nem vett részt, anyjuk pedig egyáltalán nem kémkedett, ezért szerintük egyik szülőjük sem érdemelt halálbüntetést.