Már a fagyi se a régi

Idén 5. alkalommal rendezték meg a Balaton fagyija versenyt, melynek győztese a Festeticsék Mandulás Csókja fagylalt lett. A cukrász a Balatoni nyár című műsorban azt mondta: az emberek egyre nyitottabbak az újdonságokra.

Az idei évben 16 fagylaltot neveztek be a versenybe a balatoni cukrászatok és fagylaltozók. A versenykiírás fontos kritériuma volt, hogy a fagyik természetes és helyi alapanyagból is készüljenek – mondta Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke a Duna Televízió Balatoni nyár című műsorában.


A győztes fagylalt gróf Festetics György saját tortareceptje alapján készült, az édesség egyik fő alapanyaga a mandula. A cukrász, Somogyi Renáta, a gyenesdiási Bringatanya fagyizó tulajdonosa az íz kiválasztásával kapcsolatban azt mondta: az emberek évről évre érdeklődőbbek és egyre nyitottabbak az újdonságokra, így már nem csak a csoki, vanília, puncs fogy.

A győztes megkapta a Balaton fagyija 2017 címet és egy évig birtokolhatja a vándorserleget.