Jön a valaha volt legerősebb hazai agárfutam

 

Történelminek is nevezhető agárfutamra kerül sor a következő hét péntektől a Derby és Kincsem Film Fesztiválon a budapesti Kincsem Parkban. A döntőben az ország jelenlegi hat leggyorsabb kutyája mérkőzik meg.

Izgalmas és jó versenyre számítunk – mondta el az M1 hétfő esti műsorában Tenczel Gábor agártréner és tenyésztő. Mint elmondta, olyan közel állnak egymáshoz a versenyen induló agarak a mért idők alapján, hogy az is elképzelhető: a start pillanatától a célig mind együtt fog futni, „és egyszer csak az egyik átdugja a fejét a célvonalon”.

Esélyesnek számít a győzelemre egy ukrán származású agár, amely 40 kilós – míg egy átlagos agár súlya 30-33 kilogramm körül mozog, és talán Deep Night veszi fel vele egyedül a versenyt, akivel nagyjából azonos időket futnak. Cody, egy másik kutya szintén olyan időt fut mostanában, amivel ott lehet az első három között – sorolta az esélyeseket Tenczel Gábor.

„Azt azonban elképzelni sem tudom, melyikük fog nyerni” – mondta a tréner, akinek egyik kutyája 2010-ben Wimbledonban ezüstérmet nyert az angol derbyn.

A június 30-a és július 2-a között a Kincsem Parkban megrendezésre kerülő derby-fesztiválon századelős hangulatra számíthatnak az érdeklődők: megelevenednek a Kincsem-film jelenetei, felépül az alkotásból ismert lóvásártér, ahol a tulajdonosa először meglátta Kincsemet. Régi mesterségek bemutatója, a korabeli gasztronómia remekei és gyerekprogramok is várják a közönséget.

A Kincsem-parki derby-fesztivál három napja alatt három sportágban szurkolhatnak a legjobbaknak: pénteken agár-derby, szombaton ügető-derby, vasárnap pedig galopp-derby lesz.