Scotland Yard: terrortámadás volt a furgonos merénylet

 

A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli az észak-londoni muszlim közösség elleni hétfő hajnali támadást - jelentette be hétfő délelőtt a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese.

Neil Basu, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja, közölte: a nyomozóhatóságok egyelőre nyitott kérdésnek tekintik a gázolásos támadás elkövetőjének indítékait, ettől függetlenül azonban terrortámadásnak tartják a történteket, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti.

Hétfő hajnalban egy furgon az észak-londoni Finsbury Park mecsetjének tagjai közé hajtott, akik a ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távoztak. A rendőrség végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolc sérültet kórházba szállítottak. Két ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a helyszínen látták el.

Neil Basu hétfői nyilatkozatában elmondta: a támadás akkor történt, amikor a helyi közösség tagjai éppen elsősegélyben részesítettek egy férfit, aki azonban meghalt. A Scotland Yard főparancsnok-helyettese szerint egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy az elhunyt halálát a gázolásos támadás okozta; ennek kiderítése is a vizsgálat egyik feladata.

Forrás: EPA/FACUNDO ARRIZABALAGA

Forrás: EPA/FACUNDO ARRIZABALAGA

Hétfői brit médiaértesülések szerint az illető rosszul lett a helyi buszmegállóban, és többen a segítségére siettek, amikor a támadó közéjük gázolt furgonjával.

Neil Basu elmondta, hogy az elhunyt és a sérültek mindegyike a helyi muszlim közösség tagja. Megerősítette azt is, hogy a furgon vezetőjét a közösség tagjai feltartóztatták, és a rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával vette őrizetbe.

A magas rangú rendőrtiszt elismerően szólt a támadót feltartóztatók által tanúsított önmérsékletről és a rendőrségnek nyújtott segítségükről.

A kormány felülvizsgálja terrorellenes stratégiáját

Theresa May hétfő délutáni nyilatkozatában megismételte azt a korábban is hangoztatott nézetét, hogy Nagy-Britannia hosszú évek óta túlságosan nagy toleranciát tanúsít a szélsőségességgel szemben. May szerint ez érvényes a szélsőségesség minden formájára, beleértve az iszlámgyűlöletet is.

A Downing Streeten felolvasott nyilatkozatában a brit miniszterelnök kijelentette: a kormány felülvizsgálja terrorellenes stratégiáját, annak érdekében, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálatok megkapják mindazokat a cselekvési jogköröket, amelyekre szükségük van.

A kormány ki fogja gyomlálni a szélsőséges és gyűlöletkeltő ideológiákat a brit társadalomból és az internetről is, és el fogja érni, hogy ezek az ideológiák sehol ne tenyészhessenek biztonságban – fogalmazott.

Theresa May, aki hétfőn a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA ülésén elnökölt, nyilatkozatában megerősítette, hogy a Finsbury Part mecsetjének közössége elleni támadást egy 48 éves fehér férfi követte el. A kormányfő szerint a rendőrség jelenlegi feltételezése az, hogy a merénylő egyedül cselekedett.

Cáfolják a sajtót

Basu szerint a korábbi médiaértesülésekkel ellentétben nincs hír arról, hogy bárki késelésből eredő sérüléseket szenvedett volna. A rendőrség nem tud arról sem, hogy az elkövetőnek lettek volna társai.

Online hírportálok hétfő hajnalban olyan értesüléseket közöltek, hogy a furgon vezetője a gázolás után kiszállt a járműből és legalább egy embert megkéselt. Voltak olyan értesülések is, hogy a jármű vezetőjének két társa volt, akik elmenekültek a helyszínről. Neil Basu szerint a gázoló által használt furgont a rendőrség már átvizsgálta, és nem talált benne olyasmit, ami bármilyen veszélyt jelentene.

A Scotland Yard nem sokkal korábbi közleménye szerint az elkövetőt is kórházba szállították, és amint onnan távozhat, vizsgálati fogságba kerül, később pedig megvizsgálják elmeállapotát.

Ez már a sokadik volt

Június elején három terrorista egy furgonnal a London híd járdájára hajtott fel, ahol gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. A támadásban heten életüket vesztették, 48-an megsérültek. A kiérkező fegyveres rendőri egység mindhárom merénylőt az első bejelentéstől számított nyolc percen belül agyonlőtte.

Március 22-én egy magányos támadó, az 52 éves Khalid Masood bérelt járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni parlament mellett ívelő Westminster híd zsúfolt járdáján, ezután kiszállt, és megkéselte a parlament bejáratát őrző rendőrök egyikét, aki életét vesztette. A merényletnek a meggyilkolt rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A parlament fegyveres őrsége a támadót agyonlőtte.

A két terrorcselekmény elkövetőit a rendőrség szerint a szélsőséges iszlám ideológia vezérelte.  A Finsbury Park mecsetjének imámja volt két évtizede a gyújtó retorikájáról hírhedt hitszónok, Abu Hamza el-Maszri, akit azonban saját közössége távolított el a mecset éléről 2003-ban.

Az egyiptomi születésű Abu Hamzát – eredeti nevén Musztafa Kamal Musztafát -, aki házassága révén jutott azóta megvont brit állampolgárságához, 2006-ban hét év fegyházra ítélték Nagy-Britanniában, egyebek mellett fajgyűlölő ideológia terjesztése és erőszakra felbujtó prédikációi miatt.

A brit hatóságok Abu Hamzát 2012-ben kiadták az Egyesült Államoknak, ahol terrorizmus vádjával két éve életfogytiglani börtönre ítélték. Hamza tevékenységét annak idején a Brit Muszlim Tanács több nyilatkozatban is elítélte.