Több oktatási intézmény újul meg Kisvárdán

 

Felújítják és bővítik a Kisvárdai Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium épületét. A beruházásra 920 millió forintot nyert a fenntartó Kisvárdai Református Egyházközség az Iskolafejlesztés a minőségi oktatás feltételeinek megteremtése érdekében elnevezésű pályázaton. A beruházás alapkövét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter tette le vasárnap.

A miniszter a rendezvényen hangsúlyozta, a fejlesztéseknek köszönhetően több új tanteremben tanulhatnak majd a diákok. Épül kémiai-biológiai előadóterem, labor, szertár és tornaterem. Kialakítanak továbbá számítástechnikai szaktantermet, nyelvi labort, új orvosi szobát, valamint megtörténik a főépület energetikai korszerűsítése.

Seszták Miklós szerint fontos, hogy ezeket tartalommal töltsék meg a pedagógusok és a diákok, mivel a fiatalságba vetett bizalom a jövő legfontosabb befektetése.

Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, az intézmény igazgatója kiemelte, hogy a beruházásra nagy szükség volt. A napokban 884-en zárták a tanévet, az épületben már nem volt elegendő férőhely, külső helyszíneken is tanítottak – tette hozzá.

Százvai János László vezető lelkipásztor elmondta: Kisvárdán 1605-ben kezdődött a református oktatás, az iskolát 350 év után államosították. 1992. szeptember 1-én indult újra a tanítás felmenő rendszerben egy osztállyal, két tanítóval és huszonegy tanulóval. Napjainkban a Kisvárdai Református Óvoda Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium öt feladat-ellátási helyet üzemeltető, többcélú köznevelési intézmény.

Leleszi Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester mindehhez hozzátette, Kisvárdán négyezer középiskolás tanul egyházi, állami és alapítványi intézményekben. Az új beruházás nagy lehetőség az érintett diákoknak, hogy korszerű körülmények között végezhessék tanulmányaikat.