Orbán: Mi, magyarok biztonságban akarunk élni

 

"A magyar hős különös fajta. Mifelénk nem azokat hívják hősöknek, akik másokat leigáznak, hanem azokat, akik elég bátrak ahhoz, hogy kezükbe vegyék saját országuk irányítását" - jelentette ki Orbán Viktor a rendőr tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén.

“Nálunk a hősök azok, akik megvédik azt, ami a miénk; a szabadságunkat, a családunkat, az életformánkat és a hazánkat. Azokat hívjuk hősöknek, akik ezt megfogadják és az esküjüket megtartják” – tette hozzá a miniszterelnök a Hősök terén, ahol 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt.

Köszöntőjében a kormányfő elmondta, a rendőr tiszthelyettesek esküt tettek nemcsak Magyarország, hanem Európa határainak védelmére is.

“Nekünk magyaroknak, Dobó István és Zrínyi Miklós nemzetének, az Önök fogadalma a legkomolyabb dolog, amit egy fiatal a hazájának adhat. A szülői szeretet mellett fogadják bajtársias tiszteletünket!” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Európa jövőjét nem egy birodalmi központban írják

A kormányfő elmondta, vannak akik szerint hagynunk kéne, hogy a jövőnkről mások döntsenek. “Mi abban hiszünk, hogy Európa jövőjét nem egy birodalmi központban, hanem az európai nemzetek fővárosaiban; Varsóban, Párizsban, Berlinben és Budapesten írják.”

Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy Magyarország sorsáról csak és kizárólag magyarok döntsenek. Ha hagytuk volna az ellenkezőjét, akkor még mindig százezrek özönlenének be Európába ellenőrizetlenül, mindenki, aki menekültnek mondja magát – jelentette ki Orbán Viktor.

Balra Orbán Viktor miniszterelnök a rendőr tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén Budapesten a Hősök terén 2017. június 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető

A miniszterelnök a bevándorlással kapcsolatban emlékeztetett, hogy Magyarország azt tette, amit a józan esze és a történelme diktált. “Útját álltuk az áradatnak. Amikor a migrációs invázió teljes erejével nehezedett ránk, mi nem tartottuk fel a kezünk, nem kerestünk kifogásokat és nem kerestünk mentségeket.”

Orbán Viktor a köszöntőjében elmondta: megszerveztük védelmünket, kerítést emeltünk, jogi határzárat vezettünk be és biztosítottuk a megfelelően kiképzett határvédőket. ”Elsőként mutattuk meg, bizonyítottuk be, hogy a megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető, megállítható és visszafordítható.” – tette hozzá a kormányfő.

Biztonságban akarunk élni

A miniszterelnök kijelentette, nem fogjuk hagyni, hogy tömegével ültessenek a nyakunkba olyan embereket, akikről nem tudjuk kicsodák és milyen szándékkal érkeznek. ”Viharos történelmünk megtanította, hogy határaink védelmét nem elég csak kiépíteni, azt fent is kell tartani. Ha nincsen határvédelem, akkor nincs jólét, nincs biztonság és nincs fejlődés, csak bizonytalanság van. Ha pedig bizonytalanság van, akkor félelem van, düh és emberek közé hajtó teherautók.”

“Mi, magyarok, biztonságban akarunk élni – jelentette ki a miniszterelnök, aki köszöntőjében felhívta a tiszthelyettesek figyelmét arra, hogy példát kell mutatniuk emberségből, határozottságból és mindenek előtt a törvények betartásából. “Olyan példát várunk Önöktől, aminek híre megy, és egyetlen terroristának vagy csempésznek sem fordul meg a fejében, hogy bárkit bejuttasson Európába.” – hangoztatta a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország ma azért lehet erős és bátor európai ország, mert vannak fiataljaik, akik hivatásuknak választják a haza védelmét. ”Köszönet érte! Sok sikert, eredményes szolgálatot és jó Bajtársakat kívánok! Isten óvja Önöket!” – zárta köszöntőjét a kormányfő.

Az 1206 rendőr tiszthelyettes kinevezése – a Készenléti Rendőrség háromezres létszámbővítésének negyedik ütemében – május 1-jétől, illetve július 1-jétől hatályos.