Elhunyt Baldwin Lonsdale

 

Hatvanhét éves korában elhunyt Vanuatu elnöke, Baldwin Lonsdale - jelentette szombaton a Vanuatu Daily Post című helyi lap.

Lonsdale atya, aki anglikán tiszteletes volt, 2014-ben került az óceániai szigetország élére. Port Vilában, a fővárosban halt meg. Az ABC ausztrál tévécsatorna úgy tudja, szívrohamot kapott. Lonsdale 1950-ben született a brit-francia fennhatóság alá tartozó Új-Hebridákon, a későbbi Vanuatun. 2014-ben választotta államfővé a tartományi kormányzókból és a parlament tagjaiból álló elektori kollégium rekordmennyiségű, nyolc szavazás után.

Elnökségének talán legemlékezetesebb epizódja az volt, hogy 2015 októberében, míg ő külföldön volt, az államfői feladatokat távollétében ellátó parlamenti elnök kegyelemben részesítette saját magát és 13 parlamenti képviselőt, miután bűnösnek mondták ki őket egy vesztegetési ügyben. Lonsdale pár órával később érkezett vissza az országba, és az alkotmány passzusaira hivatkozva visszavonta az elnöki kegyelmet, amivel később a legfelsőbb bíróság is egyetértett.