Kész a legnagyobb magyar webáruházak listája

 

A GKI Digital harmadik éve publikálja a hazai online kiskereskedelem 10 legnagyobb szereplőjének rangsorát.

A kutatócég 2015 óta készít forgalmi adatokon alapuló, nyilvános rangsort a magyar piac legnagyobb e-kereskedőiről.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A lista kiinduló alapját ez alkalommal is a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, negyedéves rendszerességű Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozata, valamint szakértői modellezése és nyilvános adatok másodelemzése adta. A végső eredményeket egymástól függetlenül, de minden érintett szereplővel egyeztették, így azok a valós forgalmi sorrendet tükrözik.

Az első 10 kereskedő adja a hazai e-kereskedelmi forgalom 35%-át

A toplista szereplői tavaly együttesen mintegy nettó 110 milliárd forint forgalmat hoztak online értékesítésből. Ezzel 2016-ban a TOP10 már a hazai online kiskereskedelmi forgalom 35%-ért felelt, melyhez összesen több mint 5 millió sikeres tranzakció (rendelés) társult.

Csökkent a TOP10 lendülete

Bár 2016-ban tovább nőtt az első 10 e-kereskedő forgalomarányos súlya, a bővülés dinamikája mégis lassul.

Míg 2014-ről 2015-re az első 10 szereplő átlagos bővülése 73% volt, addig ez a mutató 2015-ről 2016-ra 20%-ra csökkent. Ez összhangban van a teljes hazai kiskereskedelmi piac lassuló növekedési ütemével, ugyanakkor a toplistán több olyan szereplő is van, aki tavaly a teljes piac 18%-os bővülésénél kisebb mértékben tudott nőni.

Változás a dobogón

A lista első helyére harmadik alkalommal is az Extreme Digital került, ezzel továbbra is Magyarország legnagyobb forgalmú e-kereskedője.

A dobogó második fokát változatlanul az eMAG birtokolja, amely a toplista szereplői közül kimagaslóan a legnagyobb éves forgalombővülést érte el 2016-ban.

A képzeletbeli dobogó harmadik szintjére – a 2016-os eredményei alapján egy helyet javítva – a Media Markt online áruháza került. Ezzel a műszaki áruházlánc a 2013-as indulást követően 2016-ra az ország legnagyobb, offline háttérből induló e-kereskedelmi szereplőjévé nőtte ki magát.

eTOP10_2017_web

• Negyedik helyen zárt a 2016-ban tulajdonos-váltáson átesett MALL.hu. A cseh hátterű webshopnak vitathatatlan érdeme van abban, hogy az elmúlt években hazánkban is népszerűvé vált a webpláza-modell.
• Piacvezető online FMCG szereplőként, az idei rangsorban is az ötödik helyet foglalja el a TESCO online áruháza.
• Egy helyet javítva, az ország legnagyobb számítástechnikai webshopjaként hatodik lett az iPon.
• Szintén egy helyet előre lépve, hetedikként zárta az évet az Aqua Electromax, mely mára a legnagyobb, 90-es évek végén alapított webáruház Magyarországon.
• Nyolcadikként, a ranglistán új szereplő a 220volt, ezzel a legnagyobb, dedikáltan fotózásra szakosodott online áruház hazánkban.
• A lista kilencedik helyét a Libri-Bookline – az ország „kultúráért felelős” webshopja – foglalja el. Bár idén 3 helyet visszaestek, az online vásárlók továbbra is náluk adták le a legnagyobb számú rendelést 2016-ban.
• A listát, tizedik helyen változatlanul a Tchibo webáruháza zárja, ami figyelemre méltó teljesítmény, hiszen a TOP10 közül egyedüliként ők foglalkoznak szinte kizárólag saját márkás termékek értékesítésével.