Játékszenvedélye miatt 25 városban fosztott ki időseket egy szlovák férfi

 

A Debreceni Rendőrkapitányságon szerdán sajtótájékoztatón Oszlánszky Sándor alezredes, országos rendőrfőkapitányi biztos az Országos Rendőr-főkapitányság által koordinált, folyamatban lévő ügyről elmondta, a felderítő munka során kiderült, hogy kapitányságonként egy-két hasonló bűncselekményt követtek el idősek sérelmére, az elvitt érték százezertől másfél millió forintig terjedt. Az elkövető módszere azonos volt: egy közüzemi szolgáltató dolgozójának adta ki magát, határozott fellépéssel nagy címletű pénz váltására hivatkozott, kifigyelte, hogy az idősek honnan veszik elő a pénzüket, majd a figyelmüket elterelve ellopta az értékeiket.

Illés Zoltán, a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője kifejtette, a városban 2016 augusztusában kifosztottak egy 90 év körüli embert.

A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető egyedül dolgozott és az összes megyét végigjárta. Az azonosításhoz igénybe vették külföldi nyomozók segítségét is, így jutottak el a szlovák állampolgárságú, de magyarul jól beszélő J. Balazhoz, akit idén március 6-án Győrben fogtak el. A Debreceni Rendőrkapitányság kifosztás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt – fogva tartása mellett – folytat ellene nyomozást.

Domokos Miklós rendőr főhadnagy elmondta, az elkövetőt szenvedélybetegsége, a rulettezés vezérelte, de a kifosztásokból származó milliókból luxusutazásait is finanszírozta, így eljutott Spanyolországtól Dubajon át a Seychelle-szigetekig.

Juraj Bukus szlovák rendőrattasé a szlovák és magyar nyomozók együttműködését emelte ki, ami nagymértékben hozzájárult a gyanúsított elfogásához. A hely- és személyleírások alapján az érsekújvári és a nagykürtösi járás volt segítségükre, hiszen korábban a tettes Szlovákiában is hasonló bűncselekményeket követett el.

Mivel jogosítványa nem volt, vonattal vagy autóbusszal jutott el a nagyvárosokba, ott gyalogosan közlekedve nézte ki későbbi áldozatait, akiket a lakásukig kísért, s a már ismert módon, a jóhiszeműséget kihasználva szerezte meg az értékeiket.

A sajtótájékoztatón Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója a hasonló esetek elkerülése érdekében felhívta a figyelmet arra, hogy dolgozóik mindig előzetes értesítés alapján veszik fel a kapcsolatot az ügyfelekkel, és a cég logójával ellátott formaruhában jelennek meg. Készpénzes forgalmat egyáltalán nem folytatnak, csak pénzintézeti tranzakciók fordulnak elő. A vízóra-leolvasóknak igazolványuk van, amelyen a személyi igazolvány száma is szerepel.

A szakember azt javasolta, hogy ha az ügyfelek kételkednek, hívják fel az ügyfélszolgálat telefonszámát.