Hétfőtől lehet jelentkezni a diákmunka programra

 

Kezdődik a nyári diákmunkaszezon: a várakozások szerint csaknem 200 ezren vállalnak munkát a szünetben. A legtöbben pénztárosként, pincérként, árufeltöltőként vagy éppen úszómesterként dolgoznak. Szokás szerint nemcsak a cégek, hanem az önkormányzatok is kínálnak munkát.

Árufeltöltés, leltározás, szórólaposztás: több száz álláslehetőség közül választhatnak a diákok a nyári munkák kapcsán – rengeteg az érdeklődő.

A diákok többsége a vendéglátásban és a kereskedelemben szeretne elhelyezkedni. Elsősorban a bérezés motiválja a fiatalokat. Sokan vállalnak pénztáros, jegykezelői, de akár múzeumi kisegítői alkalmi munkákat, sőt az önkormányzati munkák is kelendőek.

A nagykanizsai Polgármesteri Hivatal például évek óta foglalkoztat diákokat nyáron. Adminisztratív, kisegítő munkáról van szó – mondta Termecz Marianna, a hivatal aljegyzője. Általában adatfeltöltésről beszélhetünk – tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is elindítja a nyári diákmunka-programot. Mintegy 30 ezer fiatal foglalkoztatását támogatják, akik két hónapon keresztül dolgozhatnak polgármesteri hivatalokban és az állami intézményekben. A kormány 2,3 milliárddal támogatja a diákok nyári elhelyezkedését, elsősorban a 16 és 25 év közöttiek jelentkezését várják. A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár azt mondja: a nyári diákmunkaprogram fontos tapasztalatszerzést biztosít a fiataloknak.

A nyári diákmunkaprogramra június 19-től lehet jelentkezni, a pályázatokat a járási hivatalokban kell majd leadni. A fiatalok két hónapig dolgozhatnak az önkormányzatoknál, fizetésük havonta akár a 120 ezer forintot is elérheti.