Czibere: havonta ételcsomagot kapnak a hátrányos helyzetű kisgyermekek három megyében

 

Ételcsomagot kapnak egy európai uniós támogatású program segítségével havonta a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő, háromévesnél fiatalabb hátrányos helyzetű gyermekek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Vásárosnaményban.

Czibere Károly az egymilliárd forint keretösszegű program első csomagosztásán elmondta, az egyelőre három megyében elinduló, az év végig tartó mintaprogram körülbelül 12 ezer olyan, három évnél fiatalabb gyermeket érint, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és nem jár bölcsődébe.

Ők és a családtagjaik minden hónapban egy nyolcezer forint értékű ételcsomagot kapnak, amely például jó minőségű konzerveket, bébiételt és tésztaféléket tartalmaz – közölte Czibere Károly, hozzátéve, a csomagokat szakemberek osztják ki a rászorulók számára.