Tömegbaleset volt az M3-ason

 

Befejezték a helyszínelést az M3-as autópályán hétfő reggel történt tömegbaleset után, de az autósoknak egy ideig még kisebb torlódásra kell számítaniuk - közölte a rendőrség a honlapján.

Korábban a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tömegbaleset miatt torlódik a forgalom az M3-as autópályán, a főváros irányába.

Csámpai Attila azt mondta: a 37-es kilométernél, Bag után hét autó ütközött össze. A police.hu szerint viszont kilenc autó érintett a balesetben.

Senki sem sérült meg

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Bag térségében kilenc jármű ütközött össze. A korábbi információkkal szemben a balesetben senki sem sérült meg.

A járművek több sávot elfoglaltak, ezért jelentős torlódás alakult ki, korábban hat kilométeres volt a kocsisor az autópályán, de ez a közmédia tudósítójának helyszíni bejelentkezésekor már nagyobbrészt megszűnt.