"Teljes identitásvesztésben van a Jobbik"

 

Szombaton 97 százalékos többséggel a Jobbik miniszterelnök-jelöltévé választották Vona Gábort a Jobbik kongresszusán, azonban a párt elnökének népszerűsége nem ennyire kiugró, ha a számok mögé nézünk. A 180 perc vendége Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője volt hétfő reggel.

Vona Gábor pártelnököt 97 százalékos szavazati aránnyal, 296 szavazattal, titkos voksoláson választották meg; összesen 306 leadott szavazat volt, ebből kettő érvénytelen. A számok alapján tehát Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje népszerűbb mint valaha. Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője azonban lerántotta a leplet a számok mögött rejlő tényekről.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédet mond pártja 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A szimpatizánsok negyede nem támogatja Vonát

“Az első és legfontosabb tény, hogy a kongresszuson összesen 388 küldöttnek kellett volna lennie, azonban csak 305-en vettek részt, és ennek a 305 embernek a 97 százaléka szavazott Vona Gáborra. Ha a tavalyi tisztújításra gondolunk, oda elmentek azok a tagok, akik idén nem voltak ott a kongresszuson, és nem szavaztak bizalmat Vona Gábornak. Tavaly tehát a küldöttek nagyjából negyede nem támogatta a Jobbik elnököt, tehát nagyon megtévesztő ez a 97 százalék” – részletezte Deák Dániel.

Az elemző hozzátette, a Nézőpont Intézet hétvégi felmérése szerint a teljes lakosságnak minössze nyolc százaléka szeretné a Jobbik elnököt miniszterelnökként látni.

Így múlik el a dicsőség

Habár folyamatosan a Jobbik néppártosodásáról lehet hallani, Deák Dániel szerint komoly ellentéteket lehet észrevenni jobbikos a szavak és a tettek között. “A kongresszuson világossá vált, hogy a Jobbik megszűnt jobboldai pártnak lenni, ezt már deklaráltan vállaják. Azt mondják, hogy meg kell szüntetni a jobb-és baloldali megosztottságot, azonban a világon mindenhol vannak jobb-és baloldali pártok. Egy pártnak valahol el kell helyeznie magát. Ha valaki centrista, akkor vállalja fel, de Vona Gábor ezt nem teszi” – hangsúlyozta az elemző.

Mindebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy a pártot egyszerűen nem lehet elhelyezni a politikában, mert nincs identitása. “Ilyen a kétségbeesett politika. Vona igazából nem tudja, hogy mi a Jobbik, nem tudja hova helyezni magát, és azt sem tudja most már, hogy milyen politikát képviselne. Üres szavakat hallhatunk tőle, lemásolt kampányszlogeneket” – mondta az elemző. Deák Dániel hozzátette, nagyon valószínű, hogy az identitásvesztés jobban el fog mélyülni, és a Jobbik végül teljesen elveszíti hitelességét.

Emellett az sem borítékolható, hogy a parlamenti választásokon a Jobbik szerzi meg a második helyet. “Most nagyon sok kis baloldali párt van, és ha ezek közül csak kettő lép koalícióra, akkor már nem lehet garantálni, hogy a Jobbiké lesz a második hely, hiszen az, hogy a párt azt hirdeti magáról, hogy ők az új kormányváltó erő, nem jelenti azt, hogy ez valóban így is van” – fedte fel a részleteket a Nézőpont Intézet elemzője. Deák Dániel hozzátette: “Aki hétről-hétre változtatja az álláspontját, nem tud komolyan fellépni és nem tud komoly alternatívát mutatni az embereknek”.

A radikális hang nem halkult el

Folyamatosan áll a bál a párt háza táján. Legutóbb például Zagyva György Gyula, volt párttag ellen tett feljelentést Varga-Bíró Tamás, zenész, miután az ex-párttag elvileg halálosan megfenyegette Varga-Bírót, mert az szerepelt Gulyás Márton videójában.

“Pontosan az ilyen történések miatt van az, hogy semmilyen értelmiségi, vagy híres ember nem áll ki nyilvánosan a Jobbik politikája mellett. Az ilyen zűrös ügyek senkinek a hírnevéhez nem tesznek hozzá, egy politikai pártéhoz meg végképp nem. A Jobbik háza táján annyi szélsőjobboldali, náci figura van, hogy így nem lehet hitelesen képviselni, hogy a Jobbik egy néppárt legyen” – zárta szavait Deák Dániel.