6 ezer kilométeres túrára indultak elektromos autókkal

 

6 ezer kilométeres európai körútra indultak szakemberek különböző típusú elektromos autókkal, és azt próbálják bebizonyítani, hogy körbejárható az öreg kontinens a legmodernebb, környezetkímélő járművekkel is.

Vígh Zoltán a Jedlik Ányos Klaszter közkapcsolati vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta: az elektromos autózásnak Magyarországon a széles társadalmi, gazdasági kontextusa a lényeges, és ennek egyik eleme, hogy fenntartható környezetben legyen lehetőségünk a közlekedésre. Ezen kívül lényeges, az autóiparhoz ezer szálon fűződő magyar gazdaság is versenyképes tudjon maradni.

 

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke elmondta, hogy az elektromos ágyúgolyófutam a hétvégén startolt el, célja pedig, hogy felhívják az államok figyelmét arra, hogy szükséges az együttműködés a infrastruktúra töltő hálózatok kiépítése során.

Egyre több városban létesülnek töltőállomások. Mátészalkán pályázati pénzből töltőállomás épül, melyet ingyen használhatnak majd az autósok, csak úgy, mint Szolnokon. Mindazoknak, akik zöld rendszámú elektromos autót használnak, ingyenessé tette Szolnok város önkormányzata a parkolást.

Ungár János arról is beszélt, miért bizalmatlanok az emberek az elektromos autózással: mint mondta, kevesen vállalják szívesen, hogy 200 kilométerenként fél-háromnegyed órát töltse az autóját.

Szerinte a jövőben ugyanakkor nőhet a járművek hatótávolsága, a töltés ideje pedig csökkenhet.

Katona Mátyás, az egyik résztvevő, az autonavigator.hu főszerkesztője éppen Luxemburg és Brüsszel között jelentkezett be, és elmondta, leginkább Münchenbe való kijutás jelentett akadályt, hiszen az első töltőpontra 10 perc késéssel érkeztek, délután 4-kor ugyanis az bezárt. Egy másik töltő pedig nem működött, így végül konnektort tudtak használni. Elmondta azt is, hogy el lehet ugyanakkor indulni hosszabb távra is, de ez ma még lényegesebb több tervezést igényel.

A legfőbb előnye az elektromos autónak a városban van – húzta alá.

Egyelőre kalandturizmus

Vígh Zoltán szerint jelenleg a hosszútávú elektromos autózás kalandturizmus, ahogyan a fenti példa is mutatja. Az elektromos autózás ugyanakkor nem törekszik kizárólagos jellegre, tehát nem az a cél, hogy mindenki ezt használja, de tény, hogy előnyre tesz szert az, aki tölthető autóval közlekedhet. A technológiai forradalom pedig nem fog megállni Budapesten – jelentette ki.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy olyan gyorsan fejlődik az európai elektromos járműipar és a kínálat, hogy most már a hatótávolságuk már duplája akár a másfél évvel ezelőttieknek is. ez rémálom lehet annak, aki töltőhálózatot tervez, hiszen nem mindegy, milyen távolságot tesz meg az autó.