Jókai Anna új kötetét mutatták be a Vörösmarty téren

 

Jókai Anna Átvilágítás című önéletrajzi regényében saját jobb emberré válásért folytatott küzdelmét összegzi - mondta el Mezey Katalin, a kötetet megjelentető Széphalom Könyvműhely kiadóvezetője pénteken a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren.

A hétfőn elhunyt kétszeres Kossuth-díjas írónő utolsó kötetéről szólva hozzátette: Jókai Anna hitte, hogy a világ jobbításához először magunkat kell nemesebb, szeretetközpontú emberré nevelni. Sok íróval ellentétben ezért nem arról ír, hogyan kellett megharcolnia a világgal, hanem hogy miként küzdött meg önmagával.

“Mesés, szürrealista és kacifántos útitörténet” – jellemezte a bemutatón Pósa Zoltán Lila tricikliturgia címmel megjelent új kötetét, amit a “tétnélküliség regényének” nevezett. Kiemelte: korábbi köteteiben a valóságot szublimálta mesévé, de új könyvének “minden betűje hazugság, fikció”.

Szintén a Széphalomnál jelent meg Kemsei István 40 év – 40 könyv című kritikai esszégyűjteménye, amely az elmúlt évtizedek irodalmi termésének keresztmetszetét nyújtja. A szerző kiemelte: mivel az irodalomtörténész munkájában a kritikákra támaszkodik, ezért a kritikus óhatatlanul irodalomtörténetet is ír.

Az irodalmi piramis csúcsán állókról nem érdemes írni, mert róluk úgyis írnak. Írni a tisztes, értékes középmezőnyről kell, akiket e nélkül nagyon gyorsan elfelejt a köztudat – hangsúlyozta.

Horváth (Eö) Tamásnak Akárcsak a történelem címmel jelent meg kötete a Könyvhétre. Elmondta: “szimbólumregénye” a történelem hajnalán játszódik, egy város megalapításakor. Hőse az alacsonyról induló városalapító, aki még megéli megapolisszá alakuló települése végső bukását.

Fenyő Márta fizikussal, a polarizált fényterápia feltalálójával Fény címmel készült interjúkötet. A könyvbemutatón úgy fogalmazott: nagyon küzdelmes, de sikeres és boldog életet tudhat maga mögött, a kötet ennek a tanúságát adja az olvasóközönség számára.

Legújabb verseskötetéről szólva Báger Gusztáv költő, közgazdász elmondta: Nézi, ahogy nézem című, négy ciklusba rendezett könyve arra keresi a választ, hogy teremthet-e igazi értéket a szellemi, etikai és erkölcsi dimenzióitól megfosztott élet. Mezey Katalin kiemelte még Miklóssy Endre tanulmány- és esszékötetét. A Vízöntő – vagy amit akartok című könyvben a szerző a 19. századig visszanyúlva mutatja fel az első világháború kirobbanásához vezető út “elhallgatott történelmi szálait”.