Ombudsman: előnyös a paksi atomerőmű hűtővizének hasznosítása

 

Az alapvető jogok biztosa a jövő nemzedékek érdekeinek szempontjából is előnyös beruházásnak nevezte a paksi atomerőmű hűtővizének fűtési célú felhasználását csütörtöki, Tolna megyei látogatásán.

Székely László szekszárdi sajtótájékoztatóján elmondta: örömmel értesültek arról, hogy a közeljövőben megvalósulhat az a projekt, amelynek keretében Szekszárd távfűtését az atomerőműben használt hűtővízzel látják el.

Hozzátette: a tervezett beruházás csökkenti azt a maradványhő-szennyezést, amelyet az erőmű okozott a Duna 8-10 kilométeres szakaszán, és környezetbarát módon olcsóbbá teszi a fűtést a lakosságnak. Az alapjogi biztos beszámolt arról, hogy kétnapos, Tolnában tett látogatásán felkereste a fogyatékossággal élőket gondozó, szekszárdi Hétszínvilág Otthont és a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet, amelyek szavai szerint példaértékűen működnek.

Budapest, 2014. október 7. Székely László, az alapvető jogok biztosa dolgozószobájában Budapesten 2014. október 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Budapest, 2014. október 7.
Székely László, az alapvető jogok biztosa dolgozószobájában Budapesten 2014. október 7-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ismertetése szerint tavaly országosan 8399 – jellemzően oktatással, egészségüggyel, szociális ügyekkel kapcsolatos – panasz érkezett az alapvető jogok biztosához, ezek közül 67 Tolna megyéből. Az utóbbi két nap alatt nyolcan keresték fel a hivatal munkatársait panasszal.

A hivatal működésének legfontosabb mutatója, hogy 2016-ban 450 ajánlást tettek intézményeknek vagy a jogalkotónak, ebből 41-et utasítottak el. Ez 90 százalékos elfogadottságot jelent – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala két éve működteti a kínzás és más megalázó, embertelen bánásmód elleni ENSZ-egyezmény nemzeti mechanizmusát. Ennek keretében csaknem négyezer fogvatartotti helyen tesznek előre nem jelentett látogatást, és végeznek vizsgálatot.

A magyar börtönökben jelenleg 14 ezer embert tartanak fogva, ez 140 százalékos telítettséget jelent. A zsúfoltságot várhatóan a nyolc építendő börtön megoldja majd – mondta az alapjogi biztos. Kérdésre válaszolva hozzátette: a magyarországi börtönökben kínzással nem találkozott, embertelen bánásmóddal igen.

Példaként egy meg nem nevezett büntetés-végrehajtási intézetet említett, ahol helyhiány miatt az imahelyiségben végeztek testüregekre is kiterjedő motozást. A gyakorlatot a bv-intézetek országos parancsnokának utasítására már megszüntették. Bándi Gyula a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes fontosnak nevezte, hogy a paksi atomerőmű és Szekszárd közötti távvezeték nyomvonala minél kisebb környezeti terhet jelentsen.

Kijelentette: a hulladékkezelés a nukleáris létesítmények biztonságának egyik kulcskérdése, és az atomerőmű kapacitás-fenntartó beruházása csak úgy kezdődhet el, ha a hulladékkezelés megoldható. A bátaapáti kis- és közepes aktivitású hulladékok tárolójában tett látogatásáról azt mondta: a létesítmény megnyugtatóan, “patikatisztasággal” működik.

Kérdésre válaszolva jelezte, hogy tájékozódni fog a paksi atomerőműben tárolt hulladékokról és a Mecsekben tervezett, nagy aktivitású radioaktív hulladéktároló előkészületeiről is.