Nem bír leállni Botka és Gyurcsány

 

Megkérdőjelezte Botka László miniszterelnöki alkalmasságát Gyurcsány Ferenc. Az atv.hu-nak adott interjújában beszélt arról a DK elnöke, hogy amit az elmúlt hónapokban látott Botka Lászlótól, azok nem voltak meggyőzőek. Most már gyakorlatilag alig múlik el nap anélkül, hogy a két baloldali politikus ne üzengetne egymásnak. Botka László például legutóbb arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc hazudik. A DK elnöke pedig most úgy fogalmazott: Botka László lehet az MSZP végső sírásója.

Az sem biztos, hogy a szegedi polgármester egyáltalán alkalmas miniszterelnöknek – az, amit az elmúlt hónapokban mutatott és ahogyan teszi mindezt, legalábbis nem erről árulkodik – ezt mondta Gyurcsány Ferenc az atv.hu-nak adott interjújában. A DK elnöke szerint még az MSZP támogatói sem értenek egyet a párt miniszterelnök-jelöltjével abban, amilyen feltételeket szabott. Sőt mostanra a szocialisták elnökségében és a tagságban is többen vannak azok, akik csak kényszerből álltak be Botka László mögé. Mint fogalmazott: a szocialisták most úgy látják, hogy a szegedi polgármester az MSZP utolsó reménye, szerinte viszont, ha Botka Lászlónak nem lesz igaza, akkor ő lehet az MSZP végső sírásója.

A két politikus közti ellentét hónapok óta tart. Botka László kedden szintén az atv.hu-nak azt mondta: ő személy szerint befejezte az összefogósdit, mert szerinte Gyurcsány Ferenc tudatosan félrevezet, hangulatot kelt, egyszerűbben fogalmazva hazudik. A Gyurcsány Ferencről alkotott véleményét szinte minden interjúban hangoztatja.

A DK elnöke szerint viszont Botka Lászlónak ultimátumok helyett be kellene fejeznie az erősködést és azt is be kellene látnia, hogy amióta színre lépett, azóta befagytak az egyeztetések és ígéretei ellenére az MSZP szavazótábora sem nő.

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése is azt mutatja, hogy a szocialisták támogatottsága év eleje – vagyis Botka László színre lépése óta stagnál: a párt támogatottsága ebben az évben még egyszer sem haladta meg a teljes felnőtt népesség nyolc százalékát. A kutatás szerint, míg a kormánypártokkal például nagyjából 2,4 millióan szimpatizálnak, addig a szocialistákkal mindössze 600 ezren, ez pedig jóval elmarad a Botka László által korábban megcélzott egymillió új támogatótól.

„Mit mutatnak az eredményjelzők? Hogyha elindulunk külön, kutyát nem érdekel, hogy Gyurcsány-e vagy sem. Kutyát! Hát csinálunk a legrosszabb debreceni körzetben 10 százalékot. Ő meg ötöt. Se” – ezzel érvvel Gyurcsány Ferenc is, aki szerint a szegedi polgármester nem számol azzal, hogy a DK támadásával magára haragítja a baloldali szavazók egy olyan táborát, amelyre egyébként szüksége lenne.

Gyurcsány ugyanakkor arról is beszélt: az összefogás érdekében tovább próbálkozik Botkánál és azt is megígérte, hogy pünkösd után levelet ír a szegedi polgármesternek.

Kapcsolódó tartalom