Nincs igaza Botka Lászlónak - a felmérések szerint

 

A szocialisták európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kijelentette: az MSZP hajlandó lenne a DK-val összefogni, de kizárólag Gyurcsány Ferenc nélkül. Szanyi Tibor úgy fogalmazott: Botka László arra vár, hogy Gyurcsány Ferenc belássa: a háttérbe kell vonulnia ahhoz, hogy létrejöjjön egy MSZP-DK összefogás. Az ATV és a Klubrádió felmérése szerint viszont úgy tűnik, a baloldali szimpatizánsok jelentős része ezt nem így gondolja.

Az ATV szerda esti műsorában kérdezte a nézőket arról: igaza van-e Botka Lászlónak abban, hogy feltételként szabta: a DK elnöke ne legyen rajta a közös ellenzéki listán. A több mint 8 ezer válaszadó többsége, vagyis 68 százaléka nem értett egyet az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

Ezzel párhuzamosan a Klubrádióban is indult szavazás: ott arra voltak kíváncsiak, hogy igaza van-e Botka Lászlónak, miszerint Gyurcsány Ferenc gátja a kormányváltásnak? A válaszadók 85 százaléka szerint nincs igaza Botka Lászlónak.

A két ellenzéki politikus közti ellentét hónapok óta tart, legutóbb telefonon vitatkoztak egymással. Botka László ugyanis feltételekhez köti az összefogást, amit Gyurcsány Ferenc nem fogad el. Botka László kedden a DK elnökének nyilatkozata után az ATV.hu-nak azt mondta: Gyurcsány Ferenc hazudozik, ő maga pedig nem kíván többet az „összefogósdival” foglalkozni. Szerinte a DK-nak el kellene fogadnia az ő feltételeit. Botka László azt is mondta: a DK elnöke nem látja be, hogy ő Magyarország legelutasítottabb politikusa.

Gyurcsány Ferenc szerint viszont meg tudnának egyezni, ha az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem ultimátumokat adna. Botka László viszont úgy véli: ahhoz, hogy visszaszerezzék a szavazók bizalmát, Gyurcsány Ferencnek távoznia kéne a politikából.