Nincs alternatívája a digitális oktatásnak

 

Sehol, így Magyarországon sincs alternatívája a digitális oktatásnak - jelentette ki a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten.

A Mobidik – Mobil Digitális Iskola program záró rendezvényének sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás kiemelte: a 21. század előttünk álló éveiben a korszerű, a személyes boldogulást a lehető legnagyobb mértékben szolgáló, a munkavállalásban a legnagyobb siker esélyét megteremtő rendszerhez elengedhetetlen a digitális oktatás. Ennek érdekében digitális oktatási stratégiát dolgoztak ki, amelynek megvalósítása már elindult – mutatott rá. Hozzátette: ez a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakításának programja.

Mobidik 2

A magyar köznevelési és szakképzési rendszernek minden diák számára lehetőséget kell biztosítania, hogy elsajátítsa a jövő technológiáját, minden diáknak legalább átlagos szinten el kell sajátítania a digitális készségeket – mondta.

Deutsch Tamás hangsúlyozta: már ebben az évtizedben is alig akad olyan munkakör, amelynek betöltéséhez megfelelő digitális ismeret ne lenne szükséges.

A fontos célok között említette a modern digitális infrastruktúra, a szélessávú internet és a wifi eljuttatását az oktatási intézményekbe, a pedagógusok képzését, a diákok saját eszközeinek bevonását a tanulási folyamatba, valamint a digitális tartalomkínálat bővítését, vonzóbbá tételét az oktatási intézményekben.

Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a magyar oktatási rendszernek képesnek kell lennie a digitális fordulatra és arra, hogy elsajátíttassa a gyermekekkel a digitális készségeket.

Kevesebb idő áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk – hangoztatta. Kifejtette: az a gyermek, aki most szeptemberben kezdi el az iskolát, tíz-tizenöt év múlva már valamilyen végzettséget szerezhet, és akkor már egy egész más munkahelyi környezetben kell helyt állnia, egy olyan világban, ahol ma még nem ismert munkakörök jelenhetnek meg.

A kormánybiztos lényegesnek nevezte a tantermi környezet átalakítását és a pedagógusok módszertani képzését, amely – mint mondta – már elindult.

Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Mobidik program vezetője sikeresnek értékelte a programot, amely várhatóan ősszel folytatódik. Addig pedig a nyáron a fonyódligeti Erzsébet-táborban lesz a kezdeményezésben létrehozott mobil digitális iskolai egység – közölte.

A Mobil Digitális Iskola (Mobidik) egy – a helyszínen is bemutatott – minden digitális eszközzel felszerelt, tanteremnek berendezett speciális irodakonténer, amely hétről hétre más-más városban hozta közelebb a jövő oktatását általános és középiskolások, valamint tanáraik számára. A mobil iskolával csaknem 17 ezer kilométert tettek meg, 15 városba jutott el a tanév második felében. Ezen időszak alatt több mint ötezer diák tanult az iskolában, és több mint hatszáz pedagógus vett részt a módszertani foglalkozásokon.

A program keretében a diákok modern felszereléseket próbálhattak ki, pénzügyi tudatosságot, programozást tanulhattak, továbbá megismerkedhettek a fenntarthatóság fogalmával is.

A tanórákon a diákok és tanárok által kitöltött digitális kérdőívek segítségével kutatás készült az internet és a digitális eszközök használatáról. Ennek alapján a diákok leggyakoribb digitális időtöltése a filmnézés, a játék és a chat, alig használnak e-mailt, és a tanulással töltött idő is alacsony. A diákok 89 százaléka naponta legalább egyszer használja az internetet, és több mint 50 százalékuk szinte folyamatosan a világhálón van.