Több milliárdos hitelt vett fel réz „aranyfedezetre” B. Péter

 

A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be annak az ügynek a nyomozását, amelyben a gyanúsított több milliárd forintnyi hitelt vett fel gazdasági társaságoktól hamis aranyfedezet mellett.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen jelentős kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a törökbálinti B. Péter ellen. A férfi gyanúsítható azzal, hogy a Lombard Kft. ügyvezetőjeként, az irányítása alatt álló és a cégcsoportjához tartozó Kézizálog Zrt. záloghitelezési cég tevékenysége kapcsán nyolc pénzintézet sérelmére követett el csalást.

A nyomozás megállapította – számol be a police.hu –, hogy a férfi fedezetlen zálogjegyek benyújtásával különböző nagyságú hiteleket vett fel, azonban azok visszafizetésére lehetősége és szándéka sem volt. Cselekményével a pénzintézeteknek összesen 21 milliárd forint kárt okozott.

B. Péter hamis aranyfedezet mellett további hiteleket vett fel több magánszemélytől, illetve gazdasági társaságtól, amelynek során az egyébként réz anyagú „aranytömböket” úgy preparálta, mintha azok valódiak lennének. Ezzel további négymilliárd forint kárt okozott a sértetteknek. Azért, hogy a cég működése szabályszerűnek tűnjön, a gyanúsított a könyvelési adatokat is meghamisította, így az ellenőrzésre hivatott szervek számára a cég valós működése nem volt átlátható.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást befejezte: 24 rendbeli csalás, 1 rendbeli sikkasztás és 1 rendbeli számvitel rendjének megsértésének gyanúja miatt vádemelést javasolnak a férfi ellen.