Titokzatos mérgezés egy albániai ellenzéki gyűlésen

Rejtélyes mérgezés tüneteivel került kórházba csaknem százötven ember Albániában az ellenzéki, jobboldali párt kampánynyitója után. A rendőrség szerint a rendezvény résztvevőinél azonos tüntetek jelentkeztek: égető érzés a szemekben, kipirosodott bőr, légzési nehézségek. Egyelőre nem világos, hogy mi történt, sokan, még a rendezvény alatt, állítólag fehér port láttak a levegőben.

Szombat este több ezren gyűltek össze Tirana belvárosában, hogy részt vegyenek az albán Demokrata Párt kampánynyitó rendezvényén. A legnagyobb ellenzéki erő miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy megválasztása esetén el fogja számoltatni a szerinte korrupt szocialista kormányt.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az emberek ünnepelték jelöltjüket, felengedtek néhány lufit és hazaindultak. Ekkor azonban valami nagyon szokatlan dolog történt.


A gyűlésen részt vevők sorra jelentek meg a helyi kórházakban. Szem- és bőrirritációra panaszkodtak, többeknek voltak légzési nehézségei. Köztük volt a Demokrata Párt elnöke, Lulzim Basha és kislánya is.

Reggelre pedig kiderült, hogy több mint 140 ember került kórházba hasonló tünetekkel. És mind részt vettek a szombati pártrendezvényen.

Villámgyorsan elkezdődtek a találgatások. Egyes ellenzéki politikusok szerint az éj leple alatt a kormány utasítására, a levegőből mérgezték meg az aktivistákat. Sőt akadt olyan is, aki látni vélte, ahogy az égből valamiféle fehér port szórnak a tömegre. Erre azonban egyelőre semmi bizonyíték nincs.

Az albán elnök aggodalmát fejezte ki a tömeges mérgezéssel kapcsolatban és külön szakértői csoportot hozatott létre, hogy kivizsgálja a történteket. A katonaság vegyi szakértői most is a helyszínen gyűjtik a bizonyítékokat.

Albániában június 25-én tartanak parlamenti választásokat és az előzetes felmérések szerint a Demokrata Pártnak minden esélye megvan, hogy visszavegye a hatalmat a 4 éve kormányzó szocialistáktól.